Theodor Fontane: Effi Briest

Fontane ebben a regényében éri el jellemábrázoló ereje csúcsát. Teljes jellemrajzot ad, teljes élettörténetet beszélve el. A kislányfővel férjhezadott hősnőt nem a szenvedélyes szerelem sodorja házasságtörésbe, hanem a kibírhatatlan házasság a porosz főhivatalnok, Innstetten báró oldalán. Effi Briest embertelen házassági konvenciók bezártságában vergődik. Házasságtörése kitörési próbálkozás a magányból. Az író nagy erővel festi le a porosz junkenség természetellenes merevségét, alattvalószemléletét. Effi Briest, akiben volt „természetes okosság, nagy életvidámság és szívbéli jóság”, meg az átlagosnál több féktelenség, Anna Karenina és Madame Bovary mellett annak az asszonyi hűtlenségnek a jelképe, amely nemcsak megbocsátható, de szinte fölmagasztosul. Noha az írói jellemzés szerint „nem erőssége a harc és az ellenállás”, mégis keményebb, önállóbb alkat, mint híres sorstársnői. Szenvedélye öncélú: Crampas őrnagy nem volt különösebben érdemes rá, csak alkalmat adott egy szánalmas, titkos lázadásra. Környezete, amely már azon is fölháborodott, hogy gyermeke keresztelőjét éppen augusztus 15-én, Napóleon születésnapján tartotta, végérvényesen kitaszítja. Effi mégsem teljesen elszigetelt. Az öreg falusi lelkész és a vidám, hűséges cselédlány megértik, védik; és helytelenítik, hogy az ilyen ügyekbe emberek belehaljanak. (Innstetten báró ugyanis párbajban megöli Crampas őrnagyot). Isten néma teremtménye, Rollo, a kutya sem veti ki a szívéből Effit, a kor álerkölcseinek áldozatát. Halála nem drámai öngyilkosság, hanem lassú elsorvadás a vidéki magányban. „Az európai elbeszélőpróza királyi ékszere” (Thomas Mann), ma is meggyőző, művészi hiteles olvasmány.

Iris Murdoch: A háló alatt

A főhős, Jake Donaghue, a „szabadúszó” irodalmár helyet keres magának a világban. Afféle „dühös fiatal” ő is, de rossz közérzetét, elégedetlenségét nem szenvedélyes dühkitörésekkel fejezi ki, hanem szkeptikus gúnyolódással. A legelképesztőbb kalandok során sem veszti el ironikus nyugalmát: a híres filmsztár konyhaajtaja előtt hallgatózik, s alig tud megmenekülni a felindult lakók haragjától: súlyos kockázatot vállalva, elrabolja a hollywoodi állatfilmek sztárját, egy idomított kutyát, barátja lakásán felrobbant egy széfet, hogy néhány levelet megszerezzen, és így tovább. Krimiparódia? Több annál! Abszurd szituációkba került Jake egyetlenegy kérdésre keres választ: feloldható-e a magány, létrehozhatók-e igaz emberi kapcsolatok? Leginkább bölcseleti kalandregénynek nevezhetjük Iris Murdoch könyvét, nemcsak azért, mert a humoros, sőt fantasztikus eseményeket sokszor hosszú oldalakra megszakítják a filozófiai elmélkedések, hanem, mert a sohói éjszakát, a varázslatos Párizst szuggesztíven felidéző kalandok maguk is egy sajátos életszemléletet fejeznek ki.

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Louisa May Alcott bőségesen merített gyermekkorának emlékeiből, amikor megírta minden idők egyik legnépszerűbb romantikus regényét a négy March lányról, akik egy New-England-i kisvárosban élnek. Meg, a legidősebb csinos, és igazi hölgy szeretne lenni, a tizenöt éves Jo, az esetlen lázadó, írói ambíciókat dédelget, az érzékeny, törékeny, tizenhárom éves Beth a muzsikát szereti, Amy tizenkét éves, szőke és gyönyörű. Otthoni kalandjaik, igyekezetük, amellyel a család jövedelmét próbálják növelni, barátságuk a szomszéd Laurence családdal és későbbi szerelmeik ma is lebilincselik üdeségükkel, fordulatos és izgalmas történetükkel az olvasót.

James Joyce: Ulysses

Nem tudtam végigolvasni, a felénél feladtam.

Jorge Amado: Csodabazár

Jorge Amado "jogot tanult és részt vett a Nemzeti Felszabadítási Szövetség harcaiban. Alig tizenkilenc évesen jelent meg elsõ regénye, A karnevál országa, amely szülõföldje, a bahiai munkások, csavargók, halászok, félvérek, négerek, prostituáltak színesen kavargó, érzéki, változatos, a valóságban azonban nagyon nehéz, néha pedig megkapóan kedves, lírai világát mutatta be. A kötet nagy vihart kavart, kifogásolták merész társadalomkritikáját, újszerû stílusát."
A csodabazár szinté Bahia földjén játszódik, hasonlóak a szereplők, mint a fent említett műben. A rendőrségi visszaéléseket mutatja be, ahogy fegyveresen is próbálják felszámolni a bahiai embereket összekötő hagyományokat, isteneket egyszóval a kultúrájukat. Ez nem sikerül nekik, mert többek között Pedro Archanjonak köszönhetően, akik mindent megtesznek az ősi kultúra fennmaradásáért.
A regény Pedro Archanjo halálhírével kezdődik, akit egy amerikai antropológus "újra felfedez magának" és Bahaia földjére utazik, hogy személyesen is lássa, ahonnan az egyszerű ember származott. Visszaemlékezés a történet maga.

5/5
könyvtári példány

Primo Levi: Ember ez? – Fegyvernyugvás

Aki szépirodalmi műre számít az nagyot fog csalódni. Valódi, korhű dokumentum regény a javából, amely önéletrajzi ihletésű történetmondás a legsötétebb valóság mindennapjairól.
A cím a kötet két nagy fejezetének a címére utal. Az első részben Primo Levi az auschwitzi lágerba kerülésének történetét mondja el nemes egyszerűséggel. A mindennapok túléléséért folytatott harc leírás közben egy- egy társával történt eseményt ír le. Így elkerüli azt a veszélyt, hogy csupán egyes szám első személyében számoljon be a történésekről.
Az "Ember ez?" kérdésnek kettős értelmezése olvasható: a fasiszták embertelensége a lágerben és a táborlakók elállatiasodása a mindennapi borzalmak túléléséhez.
A "Fegyvernyugvás" című részben a láger felszabadulása és az Olaszországba vezető út közötti időszak történetét meséli el. Ahogy a cím is utal rá, ez még nem béke, nem felszabadulás, mindössze fegyvernyugvás, mert a megpróbáltatásoknak még nincs vége azzal, hogy a szögesdrótokban már nincs áram, és a fasiszták parancsai elhallgattak.
Emlékkönyv e regény és figyelmeztetés, hogy az emberek többé ne kövessenek el ilyen aljasságokat, valamint arra, hogy ilyen körülmények között is, ameddig csak lehet meg kell őrizni az emberi mivoltját mindenkinek.
A regény minden sorát fájdalom volt olvasni, ezért kissé nyomasztó is volt. A téma iránt érdeklődőknek mindenképpen olvasásra ajánlom, egyébként csak erős idegzetűeknek.

4/5
könyvtári példány

Charles Dickens: Szép remények

A fülszöveggel ellentétben nem találtam a legjobb regényének, az Örökösök messze felülmúlja! Ennek ellenére (bár nehéz volt a nyelvezete és kissé döcögősen ment helyenként az olvasása) szívesen olvastam végig.

Emlékeztető:
„Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másképp fordult volna minden.” – De hogy az a nap hozta-e a sorsdöntő fordulatot, amikor a Szép remények hőse, a szegény gyerekből úriemberré vált Pip először járt a dúsgazdag Havisham kisasszony házában, vagy inkább azon a ködös téli hajnalon dőlt el minden, amikor kisgyerekként egy szökött fegyencnek ételt-italt lopott? S amikor kiderül, mi mikor és miért történt-e tudás nem rejt-e magában újabb sorsfordulót? Pip életében mindenesetre megjelenik a titokzatos jótevő, akinek hála, maga mögött hagyhatja a falusi kovács házát s a mocsárszéli kis falut, és Londonba utazhat, hogy úriemberré váljon. A szép reményű ifjú Havisham kisasszonyt hiszi támogatójának, akinek házában évekkel korábban fizetett játszótársként szolgált. Az esküvője napján elhagyott kisasszony a menyegző foszladozó, rothadó díszletei között éli életét és fogadott lányát, Estellát a férfiak megleckéztetésére neveli. Pip beleszeret a lányba, s lelkében megfogan a gazdagság, az előkelőség iránti vágy is. Ám a tanulással, Estella „kergetésével” és léhasággal töltött londoni évek egy csapásra véget érnek, amikor egy este megjelenik Abel Magwitch, a szökött fegyenc… Charles Dickens „a szív írója”. A Szép remények talán a legjobb regénye, mely valamennyi kritikusa szerint messze kimagaslik életművéből.

Toni Morrison: A kedves

Részletesen majd később...

Fájdalmasan szép. Keveredés a valós világ és a lelkiismeret szülte álomvilág között. Egy részletes korrajz a rabszolgák helyzetéről a 20. század elején. Nehéz olvasmány, talán ezért nehéz írni is róla.

Charles Dickens: Örökösök

Drága, jó Charles Dickens úr!

Először is engedje meg, hogy legőszintébb tiszteletemet fejezzem ki, ezért a regényfolyamért, amit a kezembe vehettem.
Az Örökösök az egyik legnagyszerűbb olvasmányaim egyike, amelyet az utóbbi időben olvastam.
Hogy miért tetszett - joggal kérdezheti tőlem.
Nézzük röviden. Kezdjük talán a társadalmi háttérrel. Reális képet nyújt minden olvasó számára arról a századfordulóbeli Angliáról, amit mi csak a leírásokból és a történelem könyvekből ismerhetünk. Külön élvezet volt olvasni az ügyvédek "ténykedéséről", ahogy vagyonszerzésük érdekében mindent elkövettek azért, hogy az időt húzzák és a klienseik teljes mértékben kiszolgáltatottá váljanak nekik. Az az örökösödési per, amelyre a regényét építi a legjobb példa erre a visszaélésre. A lám mi lett a vége - mindenki csak veszített rajta. Őszintén merem remélni, hogy ez a precedens értékű igazságszolgáltatás ma már a helyére került és az Ön által megfestett kép már csak a történelem bugyraiban fordul elő.

A szereplők bemutatása és ténykedése külön feszültséget és élvezetet hoztak a regénybe. A jóságos Eszter mellett mindenki eltörpült, bár a gyámapja jósága már-már romantikus színezetet kapott mégsem ment el a romantika világába a karakterek formálásában. Az unokatestvérek végtelen és mindent feláldozó szerelme is elképzelhető a szerelem világában, mint ahogy az is, ahogy a szeretett ifjú a per rabjává válik. A semmihez nem értő és kitartástól mentes fiú szinte függőségi állapotba kerül, amire mint tudjuk - általában a szenvedélyekre vonatkozóan - nagyon ritkán van csak megoldás.

Eszter személye az összekötő kapocs az egész műben. Jósága és önfeláldozása azt a modellt állítja elénk, amilyen lehetne, amilyennek lennie kellene minden fiatal lánynak. Nem veszíti el erényeit akkor sem, amikor értesül származása felől, pedig ez nem kis trauma lehetett számára. Becsületessége és önzetlensége sokakat átsegít a bajon, miközben önmaga a betegség folyamán maradandó károsodást szerez. De még ez sem változtat rajta, aminek következménye is stílszerű (talán romantikus)szerelme elnyeri jutalmát.

A mellékszereplők (írnokok, másolók, ügyvédek) további színt visznek a palettába. Aljasságuk, kapzsiságuk éppúgy elképzelhető a valós világban, mint ahogyan a jó a másik oldalon. Úgy érzem, hogy ezek a szereplők erősítik azt a képet, amit az igazságszolgáltatásról (ha lehet így nevezni) festett számunkra. A történetszövésének köszönhetően minden oldalra jut valami érdekes, sőt még izgalmas epizód is. Ha már realista vonásokat nézzük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a haláleseteket sem, amelyek már-már krimibe illő nyomozásokat indítanak el.

A gazdagok és a szegények világa élet ellentétben áll egymással, de a megfelelő korrajz bemutatásához erre is szükség volt. Fájó szívvel olvashatunk a nyomornegyedekben élőkről, a hóbortos de megtűrt szegényekről.

Összességében állíthatom, hogy a nagyszerű korrajz, szereplők felvonultatása és a romantikus illetve realista elemek aránya egységes egésszé formálta ezt a kitűnő művet.

Őszinte szívvel köszönöm Önnek ezt az élményt és keresni fogom további műveit is, abban a reményben,hogy hasonló élményekkel leszek gazdagabb.

Tisztelettel, fukszia

Huszonöt, azaz ötször öt !

Egy játék indult, amelyben öt szóval kell jellemezni öt olvasással kapcsolatos szót. Én Miestastól kaptam a felkérést, amit ezúton is köszönök neki! Hát, íme az én 25 szavam:

Olvasás: empátia, szépség, maradandó, létszükséglet, információ
Kortárs magyar irodalom:belterjesség, kevés,ismeretlen, rossz PR, csak támogatott szerzők
E-könyv: ismeretlen, új világ, félelem, erőszakos, kikerülhetetlen
Könyves blogok: élmények, beszámolók, értékelések, véleménycserék, megismerések
Könyvtár: kincsesbánya, illat, tapintás, böngészés, kedvesség

Akiknek én tovább adom: @Mandy_More, @Ilweran, @entropic, @zakkant, @egy_ember

Isabel Allende: Szerelem és árnyak

Helyszín: Chile, Los Riscos község és környéke
Időpont: Pinochet tábornok erőszakos katonai diktatúrája
Narrátor: Isabel Allende, Salvador Allende lánya, aki a bevezető mottó szerint egy szerelem történetét akarja a regényben megörökíteni.

A mű címe kettősségre utal: szerelem, ami mindenen felülemelkedik, és az árnyak, amelyet a junta diktatórikus eszközei jelentenek. Az elégedetleneket hazafiatlannak minősítették, mivelhogy a boldogság állampolgári kötelesség lett. Nem romantikus leányregény, inkább történelmi emlék a névtelen sírokban, a Stadionban kivégzett sokaság előtt; az egyetlen tiszta és romlatlan romantikus szálat a kibontakozó szerelem jelenti.

"Egy íratlan, ám mindenki által ismert szegregációs törvény által két ország működött egy azon nemzeti területen, egyik a fénnyel övezett, nagy hatalmi elit országa, a másik a kirekesztett néma tömegé."
A néma tömeg az összetartozó és együtt élő családok bemutatása során megismerjük Chile természeti adottságait, a természet adta szépséget és a vele ellentétes "romlott" kapitalista világot (szauna, szolárium, mindent bőséggel kínáló üzletek sora). A "diktatúra operettbékéjének" időszakában a néma tömegek csendesen tűrnek, de a mozgolódó, elégedetlenek sejtjei is működésbe lépnek. A bizonytalanság és bizalmatlanság légkörében minden bűnné válhat, ami a "természetes" világban a mindennapok velejárója. Pinochet neve nem hangzik el egyszer sem, Tábornok néven szerepel és a sajtóból jól ismert fekete szemüveggel, fekete elnöki szalaggal jelenteti Allende meg az országos médiában. Halottak kísérik a történet útját.

A szereplők között nincs különbség. Mindenki, aki csak a legkisebb szerepet is kapja a történet alakításában szükséges aprólékossággal kerül bemutatásra. A történet bonyolítása közben, egy-egy szereplő feltűnése kapcsán mereng el a múlton és hozza közelebb az adott szereplőt az olvasókhoz.

A történet szempontjából mégis van két főszereplőnk, akikre a címben is utalás történik. Példaértékű romlatlanságuk és tiszta lelkük minden más szereplő fölé emeli őket.

Kedvenc könyv
5/5
könyvtári példány

Emlékeztető kulcsszavak: Irene jómódú lány, újságíró, aki Francesco, a lázadó mellett ismeri meg a valódi társadalmat és a diktatúrát. Segítők vannak mellettük (pl. Mario), akik támogatják, bújtatják őket, amikor a lány megsebesül. Élet.halál között lebeg hosszú ideig. A végén a határt átlépve egy másik országban próbálnak új életet kezdeni.

Graham Swift: Lápvilág

Tom Crick történelem tanár. Idős és feleslegessé váló személy, mert a történelemet feleslegesnek ítélik meg az oktatásban és így nyugdíjba kényszerül.
Tanítványainak az utolsó napokban nem a nagy forradalmakról tanít, hanem saját életén keresztül a legnagyobb őszinteséggel tárja fel saját idejének "történelmét". Mi viszi előre a világot - teszi fel az örök kérdést: a kíváncsiság, hangzik a válasz, a "miért?miért?miért?" Az Itt és Most történelméből kell tanulnunk, amely a múltból fogan és a múltba néz. Így válik napjaink történelmévé a francia forradalom és annak személyei. "A kíváncsiság szeretetet gerjeszt. Összeházasít a világgal." A mesék, amellyel az óráin Crick tanít, visszaadják a gondolkodás lehetőségét. "Minden történet, minden mese valamikor valóságos volt. És a történelem minden eseménye, a csaták és a kosztümös színdarabok valamikor csakugyan megtörténtek. Minden történet valamikor egy érzés volt a zsigerekben. ... De amikor a világ vége közeledik, már nem lesz valóságunk, csak történetek. Nem marad nekünk más, csak a történetek."Megjelenik a múltból Tom apja, Henry Crick is, aki sebesülésével az I. világháborút idézi. Tom tanítása szerint a megoldás nem a felejtés, hanem a történtek értelmezése, az Itt és Most-ban történő elhelyezése.
A történet körkörös mint a történelem, vissza- visszatér egy-egy kiindulóponthoz.

A történetben szerepet kap egy szellemileg visszamaradt fiú, jelen van az élettől elidegeníthetetlen halál (gyilkosság és öngyilkosság valamint egy lehetséges baleset formájában), a tiltott, de annál édesebb szerelem és annak gyümölcse.

A regény történetének bonyolítása egy olyan aprólékosan kidolgozott "díszlet előtt" történik, hogy szinte mi is részeseivé válunk a történetnek. A legapróbb részletek is művészi aprólékossággal kidolgozott egységek, a természet csodáinak bemutatása.

A regény szerkesztésére jellemzőek a lezáratlan mondatok, mintegy gondolatfoszlányok jelei, illetve az olvasó általi lezárás lehetősége.

A Lápvilág küzdelem a természet erőivel szemben, a földszerzés és megtartás legkeserűbb módja, hiszen olyan erőkkel szemben kell helytállni, amelyre a legkisebb befolyással sincs az emberiség. Az elért eredményekkel békében együtt élni és a nagyra vágyást elűzni e lelkekből - ez a feladat. Nagy-Britannia földjének többszörös és mindennapos meghódítása az emberi nem történelmének feladata. Tom Crick erre és a "minden mindennel összefügg", a történelmi szintű gondolkodásra hívja fel a figyelmet, adja tovább a feladatot az olvasónak és az utókornak.

4.5/5
könyvtári példány

Daniel Kehlmann: A világ fölmérése

A világ fölmérése két szinten történik, az íróasztalnál gondolkodó zseni részéről (Carl Friedrich Gauss professzor, aki nem szívesen hagyja el otthonát és megszokott környezetét), valamint a világ meghódítására vállalkozó, expedíciókat szervező professzor részéről (Alexander von Humboldt, aki csak a természet kincsei és egyszerű mérőeszközei társaságában érzi jól magát.
Külön utak, különböző életmódok, egyetlen közös pont az életükben a tudomány szeretete, a tudomány fejlődésének alávetett élet. A két tudós életének bemutatása során a modern tudomány születésének is szemtanúi lehetünk. Amint az már lenni szokott mindenki őrültnek nézi a két elhivatott tudóst, de azok mit sem törődnek a külvilággal.

A regény szerkezeti felépítésében a páros és páratlan fejezetek váltakozása adja a két főszereplő aktuális tetteinek bemutatását, miközben tudnak egymásról. A műben egy kongresszuson találkoznak, itt felborul a szerkezeti egység és csak a történet folyamának rendeli alá Kehlmann a mondanivalóját.

Daniel Kehlmann 1975-ben született Münchenben, kortárs osztrák író.

3,5/5
könyvtári példány

Jaan Kross: A cár őrültje

"A cár őrültje" című regény olvasása közben Csehov 6-os számú kórterem című művének alapkérdése jutott eszembe: Ki van a rács mögött - minden csak nézőpont kérdése.
Kross többször utal a kérdésre: Ki az őrült? Őrült-e az őrült?

Őrült-e Timo főhős, azért, mert nemesi létére egy észt parasztlányt vesz feleségül.
Timo egy felvilágosult gondolkodó, aki összeütközésbe kerül a cárral, a cári önkénnyel. Gondolatai elfogadhatatlanok, ezért őrültnek nyilvánítják. Egy őrültnek viszont megvan az az előnye, hogy nyíltan hangoztathatja véleményét.
"Az egyeduralkodónak a törvény alapján kell kormányoznia, amely fölötte áll. És Isten nevére se hozzon gyalázatot... Az uralkodó legyen az állam első szolgája, személyében szent, de tetteiért felelős, úgyhogy őrizetbe lehessen venni, ha szégyenteljes szenvedélyeknek adja át magát, megfeledkezik kötelességeiről és ballépéseket tesz..."
Mi ez, ha nem egy "őrült beszéd a cári abszolutizmus korában.

A mű történelmi látlelet, az abszolutizmusok koráról (cári Oroszország, Spanyolország, Franciaország).
Az egyszerű középnemes sorsán keresztül megjelenik mindaz, ami a fejlődéshez, haladáshoz szükséges: hazaszeretet, büszkeség, árulás, de ugyanúgy az emberi vonások is, mint szerelem és összetartozás.

Kross minduntalan a saját országa történelméhez nyúl vissza, saját vallomása alapján A cár őrültjében olyan hőst választott,aki ellensége minden kompromisszumnak - és ezt őrültsége folytán meg is teheti.

3/5
könyvtári példány

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Amint azt a cím is mutatja Anglia két eltérő fejlődésű területének ellentéte adja a történet alapját. A kialakuló ellentét egy déli család (ahol még az arisztokratikus szellem és udvartartás a jellemző) és egy északi család között (itt a kialakuló gyárváros a jellemző, a kapitalista szellem az irányadó) érlelődik. A konfliktusok egy jelentős része ki nem mondott gondolatokból, feltételezésekből, illetve a déli lány tartózkodó, déli magatartásából fakad.

Ami a regény pozitívuma, hogy reális képet kapunk az egymás mellett élő és ható múlt és jelen problémáiról, a kapitalista rendszer kialakulásásnak nehézségeiről, társadalmi megítéléséről.

A regény számomra nehézkesnek tűnt (lehet, hogy rossz paszban vettem kézbe), a konliktusok bonyolítása már egy kicsit sok volt helyenként. A közel 50 fejezetből álló regénynek csak az utolsó fejezete hozta meg a várt változást, így a befejezés nekem egy kicsit összecsapottnak tűnik . Ennek ellenére nem bántam meg, hogy kitartottam az olvasása mellett, így utólag még azon is eltöprengtem, hogy a pontjait felemelem egy négyesre, de meghagyom érvényesülni az első benyomásomat.

3,5/5
könyvtári példány

Edna O'Brien: Vidéki lányok

Edna O'Brien ír írónő, aki regényei témáinak nagy részét saját gyermekkorának élményeiből meríti. A Vidéki lányok című regénye, egy trilógia első kötete, amely a fülszöveg szerint önálló egészet alkot. Hogy melyek a trilógia további részei arra nem találtam utalást.

A regény két vidéki "kislánynak" az életét követi tizenkét éves koruktól tizennyolc éves korukig. A két főhős személyisége gyökeresen eltér egymástól. Caithleen a csendesebb, jó tanuló lányka, aki nehéz körülmények között él. Baba a másik lány, erőszakos, parancsolgató, elkényeztetett jómódú lány, aki abban leli örömét, ha a legjobb barátnője orra alá borsot törhet.

A regény szerves része a helyszín megválasztása. A kezdetek a vidéki, falusi környezetben játszódik, ahol a természet, a gazdálkodás, a táj szeretete erősen kötődik a mondanivalóhoz is. Ez az a hely, ahol még Caithleen is viszonylag stabilan áll a lábán, kevésbé tudja befolyásolni Baba.

A második helyszín a zárda. Caithleen jó tanuló, a környezetébe beilleszkedő lánnyá cseperedik, de Baba hatására az egész életét befolyásoló lépést tesz. Az ártatlan és naiv kislányból nagylány válik amikor Dublinba kerül.

Miközben megismerhetjük a két lány első szerelmeit, csalódásaikat, örömeiket és bánatukat az írónő a tipikus fejlődésregény lépéseit veszi sorra és erre építkezik a történet is.

A mellékszereplők alakja is viszonylag jól kidolgozott, életszerű.
Amit hiányoltam az az igazi befejezés. Hirtelen vége lett az egésznek, mintha elvágták volna. Persze lehet, hogy igazságtalan vagyok, mert mindezt azért érzékelem így, mert egy trilógia első kötetéről van szó.

3,5/5
saját könyv

Manuel Puig: Rúzsos kis ajkak

Manuel Puig argentin író volt. Fontos tudni róla, hogy forgatókönyv írónak készült.
A "Rúzsos kis ajkak" szerkezeti felépítésében jól tükröződik ez a szándék. A regény egy része úgy készült mint egy forgatókönyv: leírja, hogy egy mástól függetlenül adott időben mit csinálnak a szereplők; a múltat felidézett levelekből ismerhetjük meg. Puig rendkívüli érzékkel mutatja be egy eldugott kisvárosban élők lelki életét, amelyet a tömegkultúra és a giccs szeretete, majmolása határoz meg.
Nem határozható meg pontosan a főszereplő személye, hiszen minden szereplő szerepet kap a történet formálásában. Talán Juan Carlost lehet kiemelni, aki személyével összefogja a történet szálait, annak ellenére, hogy a regény első mondta a halálhírét jelenti be.
Érdekes történet, érdekes kivitelezéssel, megpróbálom a másik magyarra fordított művét is megszerezni és elolvasni. Talán annyit még megemlítenék, hogy itt a moly-on én voltam a könyv első olvasója.

4/5
könyvtári példány

Amélie Nothomb: Hódolattal esengve

Az írónő életrajza alapján feltehetően önéletrajzi vonatkozású rövidke regényről van szó. Rövidsége ellenére a lehető legmélyebben bontja ki azokat a kulturális ellentéteket, amelyek a nyugati és a keleti kultúra között húzódnak. Bepillantást kapunk egy átlagos és egy középkáder dolgozó mindennapjaiba, a japán munka világába. A nagyfokú alárendeltség és kiszolgáltatottság nem csupán a nő - férfi kapcsolatra jellemző, hanem a munka és a dolgozók viszonyára is. Aki nem az elvárásoknak megfelelően cselekszik (még ha előnyösebb lenne is ez a vállalat szempontjából) azonnal szabotázzsal vádolják meg az illetőt és kikerülhetetlen megalázásban lesz része.

Amélie-szán mindezeket az ellentéteket nagyon is mélyen átélte, amikor egy évet Japánban dolgozott. Ennek az egy évnek állít emléket a regény.

4/5
könyvtári példány

Göran Tunström: Karácsonyi oratórium

Ismét egy fantasztikus könyvélménnyel lettem gazdagabb és egy újabb svéd kedvencet találtam magamnak (és remélhetően másoknak is).

A regény a jelenben indul majd egy hatalmas körutazás, életek és generációk sorsának bemutatása után visszakanyarodik a jelent sugalló befejezéshez. A regény címe: Karácsonyi oratórium ok és okozat a regényben. Kapcsolódik a történetet indító tragédiához és a visszatérés okához.

Nem szabályos a regény felépítése időnként úgy tűnhet, hogy ugrál térben és időben, de ez nem csapongás, hanem láncszerűen kapcsolódnak össze a történet gyöngyszemei. A muzsika világában, annak kifejezéseivel építi fel hasonlatait Tunström, aki ezzel a süketek és hallók közötti különbséget érzékelteti.

Az egyik főszereplő család tragédiájával indul a történet, Solveig halálával. A zene világából a mélységes sötétségbe hullva. Két gyermek és egy magára maradt apa próbálja az életet folytatni. Ebben az életben csak a túlélés a fontos. Álom és ébrenlét, ábránd és valóság között hánykolódnak, minden nap megküzdenek a halál elfogadásáért. Ezt az időszakot főként két gyerek szemén keresztül láthatjuk, ismerhetjük meg. Feltűnik a műben Selma Lagerlöf is mint mellékszereplő, de a fiúk kedvence.

Egy átmeneti képpel betekinthetünk Solveig rokonságának életébe is, ahol szintén a magány és a kitaszítottság érzése az úr. Torinnak nincs ereje egyelőre kilépni az önmaga számára teremtett kényelmes mocsárból, nem akar tudomást venni az őt körül ölelő világról. Hatalmas traumának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy lépjen, hogy kilépjen a dagonyából.

Újabb kép.Aronnak nem sikerül feldolgoznia Solveig halálát, ezért egy hosszú útra indul, hogy megkeresse őt.

Sidnerre, a fiúra hárul, hogy a család (és saját megtépázott önérzetét) sorsát egyenesbe hozza és a dolgokat a helyére tegye. Ő általa mondja ki az író a végén, hogy halálból élet születik. Halál és élet a két véglet a regény két sarokköve, pólusa, minden ami történik az ezek közötti vonzás és taszítás következményei.

Nagyon örülök, ennek az "1001-könyv" válogatásnak, mert enélkül nem jutottam volna el ehhez a könyvhöz. Hatalmas élményt jelentett, és ahogy egy kicsit olvasgattam az íróról (1937-2000), biztos hogy még keresni fogom a műveit.

5/5
kedvenc könyv
könyvtári példány

William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban

Rövidke kis történet Tipikus Maugham-i stílusban.

Charley Mason ifjú fiatal ember nagy változás előtt áll, édesapja helyére készül az üzleti életben. Mielőtt elfoglalja a jelentőség teljes pozíciót egy párizsi utat szerveznek számára. Itt meglátogatja Simont, a legjobb barátját, aki az első éjszakán megváltoztatja Charley szabadságról szőtt terveit.

Lydia, az egyszerű orosz emigráns lány, aki kurtizánként tartja fenn magát, szinte magához láncolja a jól nevelt, csendes fiút és egy élet tragédiáját zúdítja a nyakába. Lydia sorsán keresztül léhűtő és csapodár életeket ismerünk meg, Charley-nak lassacskán felnyílik a szeme a dolgok mögé kezd látni.

Hazatérte után már nem úgy látja a világot, mint korábban, de az elvárásoknak megfelelően viselkedik az angol otthonban.

Kellemes regény, rövidebb kalandokkal, érzelmi mélységek bemutatásával és az élet sokszínűségének érzékeltetésével.

4/5
könyvtári példány

Arturo Pérez-Reverte: A Dumas-klub

Corso, a magányos könyvvadász vívódása és bonyolult megoldáskeresése a megbízói felé, nagyon vegyes érzelmeket keltettek bennem.

Egyrészt a téma nagyon érdekes. Helyenként a regény is pörgős, jól lehet haladni vele. Az események logikusan egymásból következnek mint egy jó krimiben. Corso kiforrott személyisége jól tapintható ezekben a részekben.
Két vezérszálon futnak az események, amelyek Corso véleménye szerint összefüggenek egymással. Hogy így van-e, az a regényből kiderül. Van benne egy kis mágia és spiritualitás, megoldatlan középkori rejtvény.

Másrészt vannak benne hosszú leírások, részletekbe menő "szőrözések", amelyek egy átlagos olvasót talán annyira nem érdekelnek. Egy-egy szál és szereplő személyének bemutatása elvarratlan, kidolgozatlan. A végén (számomra) hiányzik a nagy bumm, a katarzis, hogy jó érzéssel tegyem le a könyvet, ez igen!

Középszerűnek érzem:
3/5
könyvtári példány

William Somerset Maugham: Borotvaélen

Maugham (saját bevallása szerint) a cselekményt megtörtént eset alapján írta meg, mindössze a neveken változtatott. A történet színhely zömében az európai kontinens, főhősei amerikaiak. Főhőse Larry, aki köré a többi hős élete fonódik. Az első világháborút megjárt fiatalember leszerelés után nem tud mit kezdeni magával, nem látja, nem találja az élet értelmét, és igazi énje, a világ megismerése érdekében mindenfelé utazik, míg elérkezik Indiába, ahol a megtisztulás "magvait" megismeri.

Fantasztikus társadalmi látlelet a könyv.
Hősei átélik a nagy gazdasági világválságot és annak hatását, másik hőse a megmaradt arisztokrácia hattyúdalában szerepel, az irodalmi és művész világot maga az író képviseli. De találunk közöttük kurtizánt és kitartott nőt is, akik a maguk módján próbálnak életben maradni. Szereplői jól kidolgozott, őszinte, élő figurák. Tele vannak érzelmekkel, önzéssel és adni akarással, fáradhatatlan társasági lények, akik minden áron meg akarnak felelni a társadalmi elvárásoknak. Kivétel mindez alól Larry, a komoly és naiv, az őszinte és makacs fiatalember, aki mosolyogva veszi tudomásul a jó tanácsokat, de esze ágában sincs megfogadni őket. Borotvaélen táncolva keresi a misztikum és valóság határát, a szeretet és a megértés szerepét az emberi életben. De borotvaélen próbálja élet fenntartani a többi szereplő is, a maga módján.

Személy szerint nagyon tetszett a könyv. Megragadtak a szereplők, együtt izgultam velük a következő lépésükért, a leírások alapján szinte felidézhetővé vált a környezet, amelybe Maugham a történetet elhelyezte.

Méltatlanul olvasatlan könyv.

5/5
könyvtári példány

Anne Brontë: Wildfell asszonya

Meg kell súgnom (kissé szégyenlősen), hogy az eddigi életemből kimaradtak a Brontë-lányok regényei. A polcomon és a listámon már minden előkészületet megtettem ennek a hiányosságnak a pótlására. Szerencsére az első regény, amit olvastam Anne Brontë: Wildfell asszonya csak segíti ezt az elhatározásomat.

A Willdfel asszonya gyakorlatilag egy napló formában írt regény, amelynek végső keretet egy levelezés ad. A levelezés egy fiatal férfi és barátja között folyik, amelyben feltárul a fekete ruhás, titokzatos asszony korábbi élete és nyomorúsága.

A múlt feltárása során, a naplóból sorra felbukkannak a szereplők. Mindegyik a legteljesebb jellemrajz és a kibontakozó cselekedetek alapján tárul az olvasó elé.
Bár szentimentális regényről van szó, nem csöpög az érzelmektől, bár a vége az elvárásoknak megfelelő.

Nagyon tetszett a könyv, pörgős, érdekes, helyenként izgalmas regény, érdemes elolvasni.

Philip Roth: Összeesküvés Amerika ellen

Philip Roth életrajzi elemekre épülő regénye a zsidók elleni progromok megjelenéséről szól a mindennapok Amerikájában. Ok: Hitler és a fasizmus hatalomra jutása az európai kontinensen, majd a második világháború megindulása.
Itt jön a fantasztikus csavar a könyvben. A fasizmushoz történő amerikai viszonyulás bemutatásakor már nem a "valódi történelem", hanem a lehetséges, a fantasztikum története jelentkezik. Roth kérdése: Mi lett volna ha...?
Bemutatja. Részletesen és emberközelien: mi lett volna, ha a demokrácia fellegvárában hatalomra jut a fasizmus és a közel 4 millió zsidó élete az antiszemita programok áldozata lesz. A német és olasz példát látva valóságosnak tűnő részletességgel írja le egy lehetséges fasiszta szimpatizáns elnök megjelenését és tettei következményét.

A legfélelmetesebb a regényben, hogy olyan sok benne a valós elem, hogy szinte bizonytalanná válik a valóság és a fikció határa és már-már félelmet gerjeszt a regény történetfolyama.

A jól megszokott kidolgozott szereplőkkel, logikusan felépített történettel találkozunk a műben.
Roth személyes "barátommá vált". Eddig minden könyve nagyon tetszett és mindent el fogok követni, hogy könyveit a polcomon tudjam - ha másért nem, abban a reményben, hogy a lányom, mint szellemi örökséget, olvasni fogja! :)( Bár igazából, ha lesz elég időm, akkor az újraolvasás lenne az igazi!)

Orhan Pamuk: Hó

A regény három nap politikai és személyes életek eseményeit mondja el, meglehetős részletességgel. Nehezen lehetett haladni a könyvvel, mert számtalan szálon futnak az események, amelyeknek összekapcsolása, egységes egésszé szervezése nem sikerült, véleményem szerint, a legjobban.

Ka újságíró és költő a frankfurti emigrációból visszatér szülővárosába Karszba. Karsz egy eldugott kis falu, amely mérhetetlen szegénységben, munkanélküliségben és politikai, vallási megosztottságban szenved.

A hó, amely szimbolikusan összekapcsolja a részeket egyrészt lehetőséget ad az írónak, hogy mélyebb filozófiai összefüggéseket, eszmei kalandozásokat tárjon fel, másrészt elfedi kezdetben sűrűségével és átláthatatlanságával a valódi feszültségeket, végül mint egy ostromlott várat elzárja, körbezárja a külvilágtól Karszot.
Ennek az elzártságnak és megosztottságnak (iszlamisták, kurd nacionalisták, köztársaság pártiak)köszönhetően háromnapos puccs következik, amelynek halálos áldozatai is vannak. Ka akaratán kívül belekeveredik ebbe a politikai öngyilkosságba és közvetítőként a szépséges és elvált Ipek kedvéért, akivel szemben olthatatlan szerelmet táplál közvetítőként és segítő erőként közreműködik.
Mindenki mindenkit megfigyelés alatt tart ezért számtalan veszélyes helyzeten keresztül teljesíti szerelme kérésére megbízatásait. A puccs végével szinte vonatra teszik és visszaküldik Frankfurtba, ahova ígérete ellenére nem követi őt Ipek, a szépséges asszony. A miértek és az okok a múltban keresendők, amelynek egy részére fény derül és árnyékot vet szerelmükre.

Négy év múlva Kát Frankfurtban megölik és legjobb barátja, aki zarándok útra indul követve Ka útját, próbálja felderíteni az okot és megtalálni a költő utolsó és egyben egységes kötetté szerkesztett verses kötetét, amely a Hó címet viseli. A karszti emberek hol megnyílnak, hol rejtelmes némaságba burkolózva hallgatnak Ka szerepéről, de nem szívesen emlékeznek rá.
A narrátor barát a három napos útról hazafelé tartó vonaton, ugyanúgy a sírásba menekül, mint Ka tette korábban és az értetlenség a fájdalommal keveredve tör ki könnyeiben.

Pamuk a szereplőket csak cselekedetein keresztül mozgatja. Kevés az a leírás, amelyből személyiségük mélyebb ismeretére szert tehetnénk. Részletes leírásokkal igazából csak a külvilág bemutatása során találkozunk, mindazzal a régi, megrögzött beidegződés alapján fenntartott múlttal, amelyen nem fog a nyugati fejlődés és amellyel szemben bűnös ateistának kiáltották ki Ka szabad, liberális elveit.

Pamuk ezért a könyvéért Nobel-díjat kapott, ezen kívül béke-díjjal is kitüntetett író.

5/3 csillag
könyvtári példány

John Irving: Árvák hercege

Csodálatosan megírt, jól szerkesztett regény. Olvasás közben megszűnt a külvilág és csak az éppen aktuális helyszín létezett számomra. Nagyon szeretem az ilyen könyveket, amelyek ennyire el tudnak varázsolni.

Maine államban vagyunk, az egyik helyszín a Saint Cloud's-i árvaház. Az árvaházat Willbur Larch doktor vezeti, aki orvosi praxist is folytat, célja az, hogy az ott hagyott kis árvákat családoknál tudja elhelyezni. Azaz végzi az "úr dolgát". Igen ám, de ebben az időben az abortusz még tiltott cselekménynek számított, ezért jó pénzért mindenféle kóklerek is elvállalták az "angyal csinálást". Larch doktor feladatának tekintette azt is, hogy azoknak a nőknek is segítsen, akik nem tudják (akarják) kihordani és megszülni a gyermeküket. Becsülettel ellátta őket, szakértő kezei között nem sérült meg senki.
Két hűséges segítője Edina és Angéla nővér, akik nélkül elképzelhetetlenek a mindennapok.

Bár nagyon nehezen, de a legtöbb gyereket hosszabb-rövidebb idő után sikerült Larch doktornak nevelőszülőknél elhelyezni. Kivétel ez alól Homer Wells, aki egyre többet süróg-forog a doktor körül, mert mindig csak egy feladatot hall tőle: "Hasznos légy, ez a legfontosabb, hogy hasznos légy!" Homer az évek során hasznossá válik. Értelmes fiú lévén szép apránként megtanulja a doktor szakmáját, bújja az orvosi könyveket. A doktornak nem titkolt reménye, hogy egyszer tovább adhatja helyét Wellsnek.
Ez a regény egyik színhely és két főszereplője. Az életük egymáshoz kapcsolódik egymásért és egymás révén léteznek élik az egyszerű mindennapjaikat.

A másik színhely Maine megye tengerparti sávja, ahol a Tengernéző Almáskert vállalkozás működik. Ezen a helyen két család válik fontossá a történet szempontjából: Cundice Kendell és Wally Worthington. A két fiatal szinte együtt nőtt fel, szeretik egymást és már a házasság gondolata foglalkoztatja őket.

A két különböző helyszín főszereplőinek élete keresztezi egymást és jelentősen befolyásolja is. Különös és mély barátságok szövődnek, Larch doktor és Wells összekülönböznek, így csavarva egyet a történeten. Miközben megismerjük, hogy milyen az élet az Almáskertben, hogyan dolgoznak a fekete idénymunkások, milyen egy jó gazda, közbeszól a háború felborítva minden addigi elképzelést és tervet.

A hősöket nem lehet nem szeretni, hibáikkal és jó tulajdonságaikkal együtt. Igazi hús-vér emberek, akik éreznek és vétkeznek, akiknek megértjük tetteiket és szeretettel drukkolunk a konfliktusos helyzeteken történő túljutásukért. Vajon mennyit bír el egy barátság? Mi a helyes döntés sorsdöntő helyzetekben? Mi lesz Larch doktor árvaházával és álmaival? Meddig képes elmenni egy ember a hite megtartása érdekében? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a főszereplők cselekedetein és viselkedésén keresztül. Egyetlen percig sem fogunk unatkozni, csak legyen elég időnk olvasni! Jó szórakozást kívánok!

- 5/5 csillag
- kedvenc könyv
- könyvtári példány

fukszia - olvasósarok: Philip Roth: Szégyenfolt

fukszia - olvasósarok: Philip Roth: Szégyenfolt: "Mindig nehéz egy olyan könyvről értékelést írni, amelynek ennyire alapos és kidolgozott a fülszövege. A saját olvasási élményem próbálom áta..."

William Faulkner: Fiam, Absolon!

Számomra nehezen követhető és emészthető könyv volt.
A könyv Délen játszódik, ahol bár már megtörtént a rabszolga felszabadítás, legtöbbjük még adósként, gúzsba kötve munkájával tartotta fenn a fehérek jólétét. (Falulkner maga is ilyen körülmények között élt, ezért ezt a fekete-fehér viszonyt testközelből ismerte.)
Maga a történet egy ültetvényről és az ott élőkről szól. Itt kezdődnek a nehezebb részek. Mindenki csak egy-egy villanásnyit mutat fel a múltjából, utal a lehetséges jövőjére. Mozaikszerű képeket olvashatunk (hosszú több soros és utalásokkal tarkított mondatokban), amelyek kissé nehezen követhetők. Számomra megnehezítette az olvasás, a stílus szépségének az élvezetét, az a tény, hogy sokszor kellett többször is elolvasnom egy-egy mondatot, hogy világossá váljék a mondanivaló. A könyv végére egy váratlan fordulattal összeállnak a mozaikok, kibontakozik a végkifejlet, ami sok mindenre magyarázatot ad, de számomra nem oldja fel a nehézkes olvasást.

Philip Roth: Szégyenfolt

Mindig nehéz egy olyan könyvről értékelést írni, amelynek ennyire alapos és kidolgozott a fülszövege.
A saját olvasási élményem próbálom átadni. A nagyon egyszerű történet önmagában nem lenne egy nagy „durranás”. Coleman Silk egy rágalom áldozata lesz, ezért ott kell hagyni hőn szeretett katedráját és dékáni állását. Annyira megtöri ez az eset, hogy felháborodásában megkeresi a közelben lakó Zuckermant, hogy írjon könyvet az életéről. Mindez már az első pár oldalon kiderül. A lényeg azonban a múlt feltárásából fakad, ahogy Coleman aprólékos mesébe kezd és lassacskán feltárja a szégyenfolttól nem mentes múltját. Ezzel az érzéssel azonban csak akkor szembesül, amikor mesél és mesél. Nem keres felmentést, szembenéz a múltjával és a szégyenével. Sokáig elássa magában így tud nyugodt felnőtt életet élni.
A közösség még egy szégyenletes lépéssel megvádolja, amit a már kicsapott dékán a magánéletében felvállal. Ezt a foltot csak a külvilág nevezi szégyennek, így a külső értékelésre is megkapja a szégyenfolt pecsétjét.
A saját maga által elkövetett bűnt fájlalva,de felvállalja, ám a külső megbélyegzéssel nem foglalkozik.

Philip Roth az aktuális politikai életbe beágyazott regényében ismét nagyot alkot. Addig, ameddig a Portnoy-kórban a zsidók asszimilációs törekvéseire fekteti a hangsúlyt itt a fekete fehér közösség a téma fő kulcsa. Szereplői élő emberek a maguk hibáival , az emlékezések feledhetetlen sűrű hálója a bűntudatig jut el, amivel szinte érthetővé teszi Coleman korábbi döntését.

A második Philip Roth könyv volt, amit olvastam. Ugyanúgy nagy élményt jelentett minden oldala és bátran merem ajánlani olvasásra mindenkinek.
(A könyv fülszövegében jelzik, hogy ez egy trilógia harmadik kötete. Az első kettőt nem olvastam, de így is teljes egészet alkot a könyv.)

Újabb Kreatív Blogger díj!

Kedves Fiorella, igazán nagyon boldog vagyok, hogy egymás után ketten is gondoltatok rám!

Kérlek engedd meg, hogy a díjra csak részleteiben reagáljak, mert nem tudok fél órán belül újabb 7 bloggert megjelölni (az üzeneted előtt fejeztem be ugyan csak ennek a díjnak a megválaszolását), de nem szeretném köszönet nélkül sem hagyni a kedvességedet! :)

Köszönöm Fiorellának a díjat!

7 dolog, amit tudni kell rólam:
1. Nagyon maximalista vagyok magammal szemben, amivel sikerül az életemet megnehezítenem.
2. Van két bolognese kiskutyám, fehér hógombócok! :)
3. Az olvasás mellett a gobelin a kedvenc időtöltésem.
4. Szeretek egyedül lenni.
5. Nem vagyok egy konyhatündér, csak a legszükségesebb időt töltöm a konyhában.
6. Nagyon hiányzik mindkét munkám (tanítás, közigazgatás), most nem dolgozom.
7. Szeretem a moly-közösséget és egyre jobban érzem magam közöttetek!

(Remélem nem haragszol a fél-megoldásért; egyébként nézegettem molyokat, akiket már jobban ismerek, de nincs blogjuk, így nem tudtam legjobb szándékom szerint sem belinkelni őket!)

Még egyszer köszönöm, hogy gondoltál rám!

Kreatív Blogger díj!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy f_anditól megkaptam a felkérést a könyves játékban való részvételre.
Szabályok vannak, mint minden játékban, igyekszem maradéktalanul teljesíteni őket! :)
(Ha olyan bloggert jelölnék be a játékban, aki már részt vett ebben, de még egyelőre kevés bloggerrel vagyok közvetlen nexusban.)

Szabályok:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

Az általam kiválasztott bloggerek:
- miestas
- Inpu
- Netelka
- HAri
- Tifar
- Serafina
- Pável

7 dolog magamról:
1. Teljes elfogulatlansággal :D, van egy gyönyörű és nagyon okos csillagom, lányom, akit mindenkinél jobban szeretek!
2. Sokat vagyok egyedül, de nem magányosan, mert a könyvek az én társaim - nagyon sokat olvasok.
3. Életem legszebb 18 éve volt, ameddig tanítottam, sokszor még ma is ezekből az emlékekből élek.
4. Nagyon szerettem tanulni és ha anyagilag megengedhetném magamnak a harmadik diplomáért is ringbe szállnék! :D
5. Van két szeretet-gombócom, tehát bátran állíthatom, hogy szeretem a kutyukat.
6. Türelmetlen és örök elégedetlen vagyok magammal.
7. Első generációs értelmiségi vagyok, ezért a mai napig úgy érzem, hogy még mindig csak a pótlások korszakát élem.

Küldöm a hozzászólásokat, hogy örüljenek (remélem) az érintettek!
(Megjegyzem, lett volna még kiket választanom, akik sajnos nem rendelkeznek bloggal, ezért kiestek a lehetőségből!)

-

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

A könyv olvasása során többször eszembe jutott Susan Sontag: A betegség mint metafora című könyve, amely kifejezetten a rákos betegekről szól. Mindjárt a kezdő oldalon egy megszívlelendő gondolattal kezd: "A betegség az élet sötét oldala, a kínosabbik; a terhesebb állampolgárság. Ugyanis minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára az egészség és a betegség birodalmának. Bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb- utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjünk a másik királyság állampolgárának a szerepébe."
Szolzsenyicin Rákosztály című műve többszörösen igazzá teszi – számomra – ezt a gondolatot.

Első szinten: a betegség nem válogat. Bármikor, bárkit érhet olyan váratlan kórság, amely esetlegesen az egész életét átformálja. Ahogy Sontag mondja, ezt az útlevelet senki nem kérte. Nem kérte a káder tisztviselő, a geológus tanonc, a lágerből szabadult Oleg és senki más, akik a 13. osztályán a férfi kórteremben megfordulnak.

Második szinten: a betegség folyamán egyenlővé válunk, csak a milyensége tesz különbséget közöttünk. Minden ellenségeskedés elül előbb vagy utóbb, mert a fájdalom úgyanúgy sújt le mindenkire, a kezelések ugyanúgy igénybe vesznek mindenkit és a kimenetelben sincs különbség: nem az dönt a gyógyulásban, hogy honnan jöttünk, hanem az, hogy a szervezetünk mire képes. De bben a döntő harcban mindenki egyformán fél, szenved, átkozódik vagy éppen imádkozik.
(Érdekesség, hogy nem a káder kap lehetőséget a hosszabb életre, gyógyulásra, hanem Oleg.)

A harmadik szint már egy kicsit a mai Magyarország egészségügyi helyzetéről is szól: túlterhelt orvosok, személytelenné váló orvos-beteg kapcsolatok, megelőzés, időbeni felismerés helyett a kétes gyógyulás lehetősége. A gyógyulás elérhetetlensége, amikor nincs pénze a betegnek kiváltani a szükséges gyógyszereket. A teljesítmény adminisztratív igazolása mindennél fontosabb kritérium (lásd statisztikák).

Szolzsenyicin személyes tapasztalatait beleszőve hihetetlen pontossággal írja le a Rákosztályban folyó életet; világos képet nyújt a Szovjetúnió 1955-ös évének társadalmáról, az emberek közötti különbségekről, miközben a mindenki egyenlő jelszava alatt menetelnek.
Nagyon megszerettem ezt a könyvet, ha tudom megveszem és mindig a polcomon szeretném tudni!

Cees Nooteboom: Mindenszentek

Nehéz egy olyan könyvet értékelni, ahol szinte minden oldalon található idézni való, ahol az olvasás magában hordja az újraolvasás lehetőségét.
A történet minimális és a fülszövegen olvasható. Ebből egyértelműen következtethetünk arra, hogy a fontos dolgok az elme síkján történnek. Filozófiai gondolkodást, hozzáállást igénylő könyv.

Arthur, a főszereplő kameraman, legjobb barátja Arno, filozófus, Victor pedig szobrász. A történetbe még belép Elik, akivel Arthur elég kétségbeesett kalandba esik. A megfogalmazott kétségek és gondolatok a világról a közöttük zajló beszélgetésekben, illetve Arthur belső gondolataiból fakadnak. A színhely főként Berlin.

Talán a leglényegesebb visszatérő motívumok: a tér (ebben segít Arthur foglalkozása is aki egy kamerán keresztül látja a világot) az idő (főként személyes tapasztalatok alapján) az itt és most elv alapján a múlt jelen és a jövő problematikája, valamint az ezeket kiegészítő hangok adják.

A múlt a történetben is szerepet játszik Arthur családjának tragikus haláláról van szó. A fénykép a múltat a jelenbe hozza, Arthur elválaszthatatlan kincse.
A múltat idézik fel a különböző művészetek, így pl. a festészet (itt a szellemek és az istenek kerülnek elő, akiket már a mai emberek nem értenek), a zene (Arnoval hallgatják sokat a múltat megidéző klasszikusokat); a törénelem: múlt nélkül nem lenne jelen: „ Ettől város a város: az épületektő, a hangoktól”. De megállapítja Elik egy beszélgetésük alkalmával, hogy „Egy lépéssel sem jutsz tovább, ha a múltnak nem szabad kopnia.” Az emberek emlékein keresztül visszaköszön a történelem (háború, német egyesítés), így az emlékeinken keresztül állandóan jelen van és a jövőnk felé mutat a múlt.

Amikor Arthur kezd magához térni a kómából, az itt és most érzetét az alvás és a feléledés, felébredés állapota váltja fel. Arthur a kómát a halál mélyhűtőjének nevezi és úgy érzi, hogy közel volt halottaihoz. Itt utal néhány sorban (de tulajdonképpen az egész könyvben, amikor a borzalmak filmezéséről és a múltról beszél) a Mindenszentekre, amikor is megemlékeznek a halottak lelkéről, „akik egész évbe erre várnak.”

Ez a néhány gondolat csak töredéke mindannak, amiről a könyvben olvashatunk. Biztos vagyok benne, hogy én újra el fogom olvasni a könyvet, mert az eszmefuttatásai zseniálisak!

Selma Lagerlöf: Gösta Berling

Selma Lagerlöf megírta közismert gyermekmeséjét a Nils Holgersont a gyerekeknek, és nem maradt adósa a felnőtteknek sem, nekik szól a Gösta Berling. Gösta Berling, a főhős, egy gyenge jellemű elcsapott pap, akik jobban szereti a szórakozást és az italt, mint a prédikációkat, ezért elhagyja faluját és vándorútra indul.

Elérkezik Ekeby úrnőjéhez, aki külön szárnyat, lakóhelyet adott a 12 gavallérnak, akikhez Gösta Berling társul. A gavallérokat és azok szerepét az írónő a svéd mondavilágból vezeti le. A gavallérok nem szabad emberek, megfogadták, hogy siha nem dolgoznak, semmi jó cselekedettel nem rukkolnak elő, kizárólag az örömnek, csakis az örömnek és a tivornyának, szórakozásnak élnek. Ez is a feladatuk, ahova meghívják őket jókedvre kell deríteniük mindenkit. És itt kezdődik a mese.

A fejezetekben mindig valaki más kerül kapcsolatba a főhőssel, így érthető, hogy a mese Gösta Berling személye köré épül. Előkerülnek a svéd mondavilág különböző alakjai, koboldok és hegyimanók, hegyi boszorkányok és a kárhozat fejedelme, akivel egyezséget kötnek a gavallérok egy évre. Amint annak lennie kell, akarva akaratlanul bárki kapcsolatba kerül Göstával az élete rosszra fordul.

Lagerlöf olyan szeretettel és csodálattal beszél az egyszerű svéd emberekről az őket körülvevő természettől, ahogy egy anya teszi, ha a gyermekéről mesél, Lagerlöf ízig-vérig svéd és erre nagyon büszke!

Külön érdekesség és élmény volt számomra, hogy egy 1912-es kiadású könyvet olvashattam, amely még a régi magyar helyesírás szerint lett szedve.

Ha van olyan felnőtt, aki szívében még gyermek maradt és nem áll tőle messze a gyermeki mesevilág, feltétlenül vegye kezébe a könyvet, olvassa le, mert nem fog csalódni benne, és amint annak lennie kell minden egyes fejezet után levonhatja a felnőtteknek járó tanulságot. Érdemes elolvasni!

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

A csodával határos könyv volt számomra. Azt hiszem bátran írhatom ezt, hiszen az egyik szála a történetnek maga a misztikum és a csodálat helye. Hosszú, de mégsem hosszú könyv, mert minden mondatnak megvan a maga helye. A valóságot képviselő "Kafka" és az ő belső, legigazibb barátja a Varjú a történet valóság szálát adja. (megbeszéli magával a következő lépéseket, erőt merít fontos pillanatokban Varjú akaratából. Az elnevezést az adja, hogy a kafka szó jelentése varjú.)

A főszereplő és az őt segítők egyénisége jól kidolgozott, és megadja azt a fontos momentumot is, hogy annyi misztikum ebbe a szálba is keveredik, amennyi szükséges a csodálat világának beszövéséhez. Nakata egyszerűen fantasztikus. Bájos együgyű öregembernek tetszik, akinek a többlete a belső érzésiből, megérzéseiből fakad. Minden amit tesz egy jobb elérése érdekében történik.

A végére konkrétan nem derül ki a fő kérdésekre a konkrét válasz (tudniillik, az anya és a nővér személye), de talán így a jó. Kafka talált magának olyan embereket, akikhez ezt az érzést kötheti és erre építve visszatérhet az elhagyott otthonához, ráébredve arra, hogy a múltunk elől nem futhatunk és még akkor is folytatni kell az életet, ha a választ nem találtuk meg.

Selma Lagerlöf: Jeruzsálem

Lagerlöf csodálatos mesemondó. A Jeruzsálem című regényében sem tesz mást, mint egy valós eseményre épülő mesét sző, amit könyv alakjában átnyújt nekünk. A könyv első részében bemutatja az egyszerű svéd parasztok életét, majd a második részben (saját látogatása, személyes tapasztalatai alapján) bemutatja a misszióbeli életet. Miközben olvastam a könyvet megszűnt körülöttem a külvilág, annyira magával ragadott az, amit olvastam. A képszerű leírásokat szinte magam előtt láttam, egy zarándoklatnak sétának élő részese lettem. A szereplők csodálatos svéd emberek, a maguk őszinte lelki tisztaságukkal és önzetlen jóságukkal. Olyan sokat megtudtam róluk, külső és belső tulajdonságaikról, hogy akár barátaimmá is fogadnám őket! Ingmarsson Ingmar család tagjai a vállukon hordják a falu múltját és jelenét.
Olvassátok el, nem bánjátok meg!

Fülszöveg:

A 19. század végén egy misztikus látogató hatására vallási megújhodás indult meg egy dalarnai svéd faluban, s az egész közösség arra az elhatározásra jutott, hogy javait pénzzé téve Jeruzsálembe zarándokol. Lagerlöf 1900-ban látogatta meg Jeruzsálemben ezeket a svéd parasztokat, s két évvel később meg is jelent a vallásos élményekről, emberszeretetről, a svéd parasztok életéről egyszerre valósághűen és meseszerűen tudósító regény, a svéd irodalom egyik ékköve.
Selma Lagerlöf, aki Strindberg mellett a legnagyobb világirodalmi hatású alkotója a svéd irodalomnak, nem csak az első női irodalmi Nobel-díjasként, hanem a Svéd Akadémia első női tagjaként is tartja számon az irodalomtörténet. A Jeruzsálem mellett olyan remekművekkel vívta ki magának a világhírt, mint a Gösta Berling története és Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át.

José Maria Eca de Queirós: Amaro atya bűne

Fülszöveg:

E regény a vidéki papság és a képmutató erkölcsösség szatírája, amely egy látszólag álmos portugál kisváros közéletének bemutatásával egy egész vidéki polgárság szatírájává bővül. Mert Leira, a kisváros valójában a romlottság televénye. Ez a nyomasztó környezet még a félszeg, gátlásos, alapjában tiszta szándékú, fiatal Amaro pátert is kivetkőzteti emberségéből… A regény, művészi értékét tekintve nem marad el Flaubert prózája mögött. Éles vonásokkal, de nagy realisták aprólékos műgondjával megrajzolt alakjai, pontos kor- és környezetábrázolása mentesek minden naivságtól és dagályosságtól. Stílusát a jól felépített mondatok muzikalitása, meglepő jelzők kiválasztása, a konkrét és absztrakt fogalmak szuggesztív felcserélése jellemzi.

A fülszöveg bármilyen kiegészítése spoilerhez vezetne, amit szeretnék elkerülni. Ezért csak annyit, hogy nem csalódtam a könyvben, olvasásra ajánlom a 18. század kedvelőinek.

Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

90 oldalba sűrített dráma. Egy csúf és esetlen, a könyvek álomvilágában élő Szonyecskáról, akihez megérkezik a sohasem várt herceg.

Szonyecska az első pillanattól kezdve a követendő példaképet látja férjében, egy olyan embert, akire fel lehet nézni, tisztelni és szeretni lehet. Szonyecskának pontosan erre van szüksége. Szonyecska jellemfejlődése a legerősebb, ösztönösen olyan nővé válik, aki teljesen a háttérben maradva szinte családfenntartóvá lesz. Ez boldoggá teszi. Letisztult jellemek, mindenkiből éppen annyi, amennyi a drámai fejleményekhez szükséges; annyi mozgalmasság, történés, amennyi nagyon szükséges. A regény szerkezete egy kört ír le, Szonyecska a végén visszatér a kiinduló ponthoz: a könyvek világához.

Philip Roth: A Portnoy-kór

Portnoy-kór egy kórkép. Szexuális eltévelyedés, deviáns magatartás összefoglaló neve, amit a regény megjelenése után Alexander Portnoy után neveznek el. 33 éves főhősünk egy pszichoanalitikus ágyán fekszik és mesél. Próbálják megfejteni az okot, hogy milyen események, családi háttér vezetett ehhez a betegséghez.

A pszichoanalitikusnál egyértelműen a freudi gondolatok jelennek meg: az ösztön és és a felettes én vívódása: a kívánom és az a kell örökös harca; az anyai akarat örökös érvényesülése, mindenre rátelepedő zsidó hite, amely örökös ellentétbe kerül Alexander Portnoy azon szándékával, hogy elsősorban nem zsidó, hanem ember akar lenni. Önállósulásáig (ami csak látszólagos)az örökös megfelelési kényszer olyan szorongást, lelki gátlásokat alakít ki Alexben, amit csak valamilyen lázadással tud ellensúlyozni. Ennek az ellenállásnak, felszabadulásnak a kórós megjelenési formája sajátos szexuális devianciája.

A regény azonban ennél jóval mélyebb rétegeket érint. Roth arra vállalkozik, hogy nagy lelki-társadalomlélektani mélységekig leás és szereplőit ennek megfelelően ábrázolja. A lelki ábrázolás Portnoy személyiségén keresztül valósul meg, míg a társadalomlélektani fejtegetés, a zsidó – goj ellentéteken, azok hagyományainak következményein keresztül valósul meg. Roth szinte ordítja a pamlagon, legnagyobb problémáját ebben az ellentétben: első sorban ember akar lenni és nem zsidó. Az egyenlőség másfajta kívánalma is felbukkan a regényben.
Philip Roth a tabutémák fenegyereke. Jelen könyvében a zsidó tabuk iránti tiszteletlenségével, a kedélyek örökös borzolásával fordul szembe a társadalmi elvárásokkal. Obszcén regényével a társadalmi és vallási korlátok ellen lázadva háborítja fel az olvasóközönséget, amiért könyv sokáig nem is volt kívánatos a polcokon.

A könyv felépítése is a pszichoanalitikusnál „jellemző” sémát követi: a múlt feltárása közben egy.egy momentum alapján eszébe jut valamilyen gyerekkori emlék és ilyenkor a jelenből vissza kanyarodik a gyerekkorához.
Külön értéke a könyvnek az a mindent elsöprő önirónia, amivel ezt az egész állapotot megpróbálja megértetni és megérteni.
(Egy érdekesség: Philip Roth apai nagyszülők révén magyar származású író.)

Knut Hamsun: Éhség

Főhősünk névtelen. Kristianiában (Osló régi elnevezése) lakik, annak különböző negyedeiben. Ideje az 1800-as évek vége. Amikor elkezdi hősünk az önéletrajz jellegű naplóját írni, már egy lesüllyedt, napról napra élő szépreményű újságíró, aki hisz saját küldetésében és a visszautasítások ellenére életének legfontosabb vállalkozásának tartja.

Az kiderül mindjárt a könyv elején, hogy régebben jobb módban élt, amije még van azt a zálogházból szedi össze a mindennapi betevőre. Életét és mindennapjait két dolog határozza meg az írás és az éhség. Sokszor napokig nem eszik, szinte a delírium, félőrült állapotba kerül a több napi koplalás miatt, de emberi méltóságából nem enged (nem kéreget, nem lop, nem hazudik) és ha valamilyen szerencse folytán pénzhez jut, akkor még ad is. Együtt drukkolunk olvasás közben főhősünkkel, hogy érje valami szerencse, valami a kitöréshez szükséges szerencse, hiszen megérdemelné.
Hamsun ragyogó technikával mutatja be főhősünk belső vívódását, az elkötelezettség szinte gúzsba kötő erejét és az utolsó percig kitartó gerincességet. A lélek legmélyebb bugyrában keresi az igazságot és a példaképpen állítható személyiséget. Persze kérdés, hogy példa-e ez a semmiben nem engedő, fanatikus elhatározottság, ami szinte az éhhalálhoz vezet. A mű lezárása a válasz?

Endo Suszaku: Némaság

Nem értek egyet az erőszakos hittérítéssel, ezért ezt a könyvet igazi kívülállóként olvastam.
Nagyon szépek benne a tájleírások, csak érintőlegesek a japán szereplők, a legmarkánsabb a misszionárius Rodrigues. Rabságának fő mondanivalója a hit erősségének a mércéje. Kérdéseket tesz fel önmagának, amikor a sok szenvedésre nem talál magyarázatot és nem érti, hogy miért is néma az Isten, amikor útmutatásra és segítségre lenne szükség.
Meddig tarthat ez a szinte fanatikus hit?
Meddig lehet a tanításokból magyarázatot találni a szenvedésekre?
Felvállalható-e egy ember szenvedése több ember haláláért?
A könyv megadja a választ, aminek az értékelése (szerintem) beállítottságtól függően magyarázatként fogható fel.

Kathleen Winsor: Amber

A kivérzett Anglia trónjára II. Károly kerül. Élete, életmódja meghatározza az egész léhűtő udvari társaság erkölcs (erkölcstelen) rendjét. (Fejétől bűzlik a hal.)
Ebben az önmagából kifordult világban próbál szerencsét Amber, aki bár nemesi származású, egy vidéki családnál nő fel. Támogatók híján saját erejéből kell megtalálnia azt az utat, ami a céljai felé viszi. Mindent felvállal ezért a célért, semmi nem drága. Miközben a saját útját járja az írónő bemutatja a nagy pestisjárványt és a Londont elemésztő tüzet. Valóságos történelmi helyzetbe helyezi főhősét.

A történet fő szála természetesen a szerelem. 16 éves korában ismeri meg Lord Carltont, akibe az első perctől szerelmes lesz, és ez a szerelem soha nem szűnik meg kettejük között. Ez a szerelem azonban „se veled se nélküled” kapcsolattá válik. Mivel Carlton nem vállalja fel nyíltan, Amber (mint annyiszor) csak a szerető szereposztásban tetszeleghet. Neki azonban semmi sem drága, még a csúcson is elégedetlen és az elérhetetlent akarja magának. Sorsát önmaga határozza meg önmaga számára – kiváló befejezéssel.

Széles körű szereposztás, árnyalt jellemek és a valósághoz való hűségre való törekvés jellemzi a regényt.
Számomra Amber egy erőszakos, ügyeskedő kurtizán, akit néha sajnáltam, néha gyűlöltem, de voltak olyan megnyilvánulásai is, amikor még a szeretet is bekúszott a szívembe.

Mitch Albom: Öten a mennyországban

A temetések során általában elhangzik: Nyugodjon békében! A főhős Eddie lelki békéjét csak úgy találhatja meg, ha a mennyországban végigjár 5 stációt, meghallgatja a tanításokat és megtanul megbocsátani másnak és önmagának is. Az öt helyszín és az öt ember, akik ezen az úton végigvezetik bebizonyítják neki, hogy az életében mindennek oka volt és az ő halála is kihat majd másokra.
Meg kellene próbálnunk ezeket a tanításokat még az életünkben elfogadni, megtartani.

Jean Molla: Sobibor – Az elhallgatott múlt

Hány olyan tinédzser van, aki a felnőtté válás lelki folyamatait nehezen tudja elviselni? Mennyi olyan tinédzser van, akit sokan irigyelnek, mert jól él és nem veszik észre rajta a segélykiáltást? Emma egy ilyen tinédzser. Apjával nem beszél, mert "nincs rá ideje", anyjával üres felszínes a kapcsolatuk. Üvöltve kiáltaná szét a világban azt a lelki fájdalmat, ami belülről emészti, de csak süket fülekre talál. Szinte kézenfekvő, a tette: megpróbálja olyanná alakítani testét, amilyennek egy torz lelki tükörben szeretné látni, elfedni minden jelét annak, hogy nő, mert talán kisgyerekként még van remény. Egyenes az út az anorexiához és a bulimiához. Természetesen senki nem vesz észre semmit. Bezárkózását, a külvilágtól való elszigetelődése a (volt) barátján kívül nem tűnik fel senkinek. Még az sem vezet semmi eredményre, hogy a boltban kekszet lop, mint mondja csak azért, hogy elkapják, hogy felfigyeljenek rá. Az apja lesöpri magáról.

Egyetlen vigasza a családban a nagyszülei. Szerető Mamuskája és nagyapja pótolni igyekszik mindazt, amit a családjától nem kap meg Emma. Beszélgetéseik, a nagyszülők tanító jellegű szeretete példaképpé emeli őket a magányos és összetört lány szemében. Ők a mentsvár, a menekülés helye.

Mamuska nagyon beteg. Emma igyekszik a legtöbbet vele lenni és ekkor bizonyos szavak bizonyos utalások olyan valami felé irányítják Emmát, aki ezzel a teherrel már nem tud mit kezdeni, nem tudja feldolgozni. Tehetetlenségében és csalódottságában állapota tovább romlik, de kitart a végletekig.

Van igazságszolgáltatás a földön? Mindent meg lehet bocsátani? A szeretet felül tudja múlni a fájdalmat?

A kérdésekre választ ad a könyv. Egyet nem szabad: felejteni. Az emlékezéshez a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia!

Amélie Nothomb: Holt határon

Nehéz a fülszöveg után bármit is írni róla. Külön érdekessége, hogy a szerző két befejezést is ír: az olvasó választhat. Tetszett, de csak egyszeri olvasásra.

Fülszöveg:

Amélie Nothomb a legifjabb francia írónemzedék egyik legtehetségesebb képviselője. Bár alig múlt harmincéves, a rangos Albin Michel kiadónál, ahol már-már háziszerzőnek számít, eddig 9 könyve jelent meg: 8 regénye és egy színműve. Első regényét, a magyarra is lefordított A gyilkos higiéniájá-t 25 éves korában, 1992-ben publikálta és visszhangos sikert aratott vele. Azóta jóformán minden évben kiadják egy-egy művét.

1998-as regénye, a Holt határon egy kis szigeten játszódik, valahol a normandiai partokkal szemben, öt évvel az első világháború befejezése után. Nomen es omen – a sziget neve: Mortes Frontières, azaz Holt határok. Egyedüli birtokosa és korlátlan hatalmú ura egy furcsa öregember, a Kapitány, akinek még csak az igazi nevét sem tudják a szigettel szemközti városka lakói, pedig már évtizedek óta ott él a Holt határokon. A szigeten egyetlen ház áll, a Kapitány háza. Igen különös ház ez – minden ablaka elérhetetlenül magasan van és még csak véletlenül sem találni tükröt benne, sőt olyan fényes, sima, felületet sem, ahol bármi tükröződne. A titokzatos ház másik lakója egy fiatal lány, Hazel, aki egy bombázásban elvesztette a szüleit. A súlyos égési sérüléseket szenvedett, árván rokonok és pénz nélkül maradt lányt a Kapitány vette pártfogásába: ő a gyámapja és egyben a szeretője Hazelnek.

E két, nagyon különböző embert feszültségekkel, ellentmondásokkal terhelt kapcsolat köti össze, amelynek hátterében nyilvánvalóan valami titok lappang. Ennek a titoknak ered a nyomába a szigetre érkező ápolónő, Françoise, aki mindinkább úgy érzi, Hazelt halálos veszély fenyegeti, mielőbb el kell menekíteni erről az elátkozott helyről. A Holt határon remek pszichológiai thriller. Nothomb regénye bővelkedik váratlan fordulatokban, leleplezésekben, izgalmakban. Van benne szerelem, szex, vér, nézőponttól függően gyilkosságnak is minősíthető öngyilkosság, jelenben tovább élő és ható múltbéli bűn. Nothomb nagyon sokat tud az emberi lélekről, a mélyén megbúvó „szörnyekről”. Tudja, hogy lehet gyűlölve szeretni és szeretve gyűlölni, hogy nagyon nehéz meghúzni a határvonalat igazság és hazugság, valóság és illúzió között, hogy a gonosztettet és a jótéteményt néha csak egy hajszál választja el egymástól, hogy igenis van olyan, hogy végzetes szenvedély, mindent betöltő, egyetlen, abszolút érzés, csak egyedi mércével mérhető sajátos erkölcs. Regénye ennek hiteles bizonysága.

Elena Ferrante: Tékozló szeretet

A bizalmatlanság, az alaptalan féltékenység megöl minden kapcsolatot. Pedig nem sokra vágyott az egyszerű három gyerekes asszony, mert mi kell egy nőnek a boldogsághoz? apró figyelmességek, kedves szavak, boldog, önfeledt séták, ahol érezheti, hogy büszkék rá.

Amália egész életét ezeknek a hiánya járta át, soha nem tudta a férje mellett beteljesíteni őket. Meglepő módon még sem látszott boldogtalannak, tudott nevetni és látszólag boldog emberként viselkedni. Miből fakadt ez az erő, honnan származott ez a rejtett boldogság?

A lányának jut a szerep, hogy anyja halála után végigjárja azokat a „stációkat”, amelyeket anyja is végigjárt. A lassan kibontakozó igazság megmutatja Deliának, hogy le lehet élni úgy egy életet, hogy senki nem ismeri a másik igazi arcát, érzéseit, vágyait. Rá kell döbbennie, hogy az anyja rejtett boldogságának forrása egy eltékozolt szerelemből fakad.

Patrick Süskind: A parfüm

A főszereplő Grenouille -el szemben nem lehet senki közömbös. Az az eltökéltség, amivel a számára legfontosabb illatot akarja elkészíteni egy karakteres főhőssé emeli őt. Számára Parfüm az egész világ! Számomra egyértelműen nem a gyilkosságokon volt a hangsúly.
A befejezés kifejezetten tetszett, amikor rádöbben, hogy a elért nagy cél sem váltja ki belőle, azt amire egész életében vágyott – a Parfüm segítségével vet véget szenvedésének.

William Styron: Feküdj le sötétben

Temetési menettel találkozunk legelőször és a könyv legvégén, ami egy keretet ad a műnek. A címbeli sötétség éppúgy vonatkozik a halálra, mint a szeretetre képtelen, értelmetlenül széthulló családi élet fojtogató sötétségére, mint várakozás a halálra, ahogy azt a mottó sejteti. Ami közötte történik az családlélektani, társadalomlélektani oknyomozás feltárása: mi az, ami egy huszonéves lányt az öngyilkosságba kerget.

Adott egy család: Milton Loftis és Helen Loftis a szülők, Maudie és Peyton a gyerekek. A szülőkkel való első találkozás már sugall a teljes elhidegülésükre, sőt a kívánt halálra. Milton egy gyenge akaratú alkoholista apa, aki minden megmaradt erejével Peytonért küzd. A következetlen sokszor túlzó szeretetével akarja pótolni azt a szeretetet, amit anyjától sohasem kapott meg, aki gyűlölettel és elutasítással fordul felé. Hazugságra és látszatra épülő házasságukat ameddig lehet próbálja fenntartani, míg a temetésen Helen halálát kívánja.

Helen mindene Maudie, a beteg kislány, akiről kezdettől tudjuk, hogy hamarosan meg fog halni. A ráutaltságban Helen megtalálja azt a szeretni való gyereket, aki mindenben hallgat rá és az akarata szerint cselekszik. Maudie halálával megszűnik minden, ami ép ésszel és szeretettel a világhoz kötné.
Peyton - apja szeretetére támaszkodva - az örök lázadó. A családi gyűlöletfészekből csak házassággal tud elmenekülni, ahol azonban hamar megmutatkozik az apa által elkényeztetett, ugyanakkor teljes anyai szeretet nélkül felnövő lány lelki válsága. A boldogság elérhetetlen számára és amikor minderre rádöbben egyetlen útja marad: az öngyilkosság.

Mottó:
"S minthogy a halál óhatatlanul az élet Lucinája, s még a pogányokban is kétség támadt, hogy élni vajon nem halált jelent-e; minthogy még leghosszabb napunk is jószerivel rövidebb lesz, míg végül már csak téli ívet ír le, s ily módon hamarost sötétben fekszünk le, s lámpánk hamvába fúl; minthogy a halál testvére naponta kísért haldokló emlékekkel, s az idő, mely maga is öregszik, nem kecsegtet tartós reménnyel - a nappali lét álom és balga várakozás."
(Sir Thomas Browne: Urnatemetés)

Linn Ullmann: Kegyelem

„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet” (Zsolt, 51:3)
Egy vallásos ember számára a halál nem jelent félelmet, a hite átsegíti azon az időszakon, amely alatt a teste és a lelke szép lassan külön válik.

Mit tehet Johan Sletten és mindenki más, kik a hittől távolabb helyezkednek el és sorsuk a betegség és a haldoklás. Két dolgot szeretnének nagyon a megbékélést és az emberi méltósággal történő távozást. A megbékélés, elfogadás leginkább az emberi kapcsolatokra vonatkozik (jóvá tenni, amit még lehet, kibékülni akivel még lehet), a méltóság akarása az emberként, kínzó, elviselhetetlen fájdalmak nélküli halál. Ez a két „tétel” a kegyelem, ami csak keveseknek adatik meg és amiért sokan emelik fel a hangukat, hogy engedélyezzék a kegyes halált (eutanázia).

Nem rég veszítettem el az édesanyámat. Úgy ültem mellette minden nap, mint Mai Johan mellett. Amikor olvastam a könyvet végig rá gondoltam és az utolsó 6 nap játszódott le bennem. Bár más módon, de megkapta a kegyelmet, nem tépázták meg az emberi méltóságát és amikor utoljára beszéltünk teljes harmóniában, a megbékélés hangulatában voltunk. Csak akkor könnyebb a szívem, ha erre gondolok.

Linn Ullmann: Áldott gyermek

Erika, Laura és Molly három testvér, akik különböző anyáktól születtek és Isak az apa személye kapcsolja össze őket. Na és a nyár, amit mindannyian Hammerső szigetén töltenek. A regény felépítése egy szép lánchoz hasonlít a legjobban. A láncszemek a múltból és a jelenből, a lányok életéből kerülnek ki és a gondolat, – emlékfoszlányok egymásba kapcsolódva alkotják a láncot. a láncon a kapocs Ragnar személye, aki az áldott gyermek. Hogy miért áldott és miért nem üldözött vagy átkozott, arra nekem a fiú karaktere, viselkedése a magyarázat a többi fiatallal szemben. Persze erről (is) lehet vitatkozni, de nekem ezt sugallja. Nagyon tetszettek a leírások, a történetvezetés, a lányok személyisége és a könyv felépítése. Egy szóval ötös a javából és kedvenccé avanzsált!

"Hanem Ragnarból sohasem kaphatnak eleget. Ez már csak így van. Ragnar a legszebb, a legkedvesebb. A leginkább vágykeltő. Ragnar az áldott gyermek. Rohan és rohan, és csak nagy ritkán kapják el. Ragnes hallja a saját lélegzetét, egyenletesen beszívja a levegőt, majd egyenletesen kifújja.
Most már messzire lemaradtak mögötte. Hallja még mindig a kiáltásaikat. És a nevetést. De a köztük lévő távolság egyre csak nő, és azok hamarosan eltűnnek majd, és akkor ő teljesen magára marad, és végre szabad lesz, teljesen."

"Nem tűnünk el nyom nélkül. Az életünkkel hagyunk nyomot magunk után."

José Saramago: Minden egyes név

Vakság – Megvilágosodás – Minden egyes név nálam a siker hármas. José úr személye kafkai világot idéz, a bürokrácia rögös útvesztőit, ahol segédfogalmazóként dolgozik, az élet és a halál jegyzője. Egyesek szerint e regény több megközelítésben is értelmezhető: – kalandregény, amelyben José úr, kalandos és mulatságos eseményeket átélve megváltozik; – klasszikus detektívregény, amelyben ügyes megoldással egyetlen szereplő egyesíti magában a detektív és a bűnöző sajátosságait; – lovagi szerelmes regény, amelyben a szerelmesek nem találkoznak egymással, és nem teljesedik be szerelmük; filozófiai regény, amely az emberi létezésről szól a nevekből, az önazonosságból, a magányosságból, a másikról való gondolkodásból, az időből az élet céljából, az igazságból és a hazugságból kiindulva.

Margaret Atwood: Fellélegzés

Margaret Atwood: Fellélegzés című könyvének jelentős része önéletrajzi regénynek is felfogható. Atwood is a világtól elzártan nevelkedett az észak-quebec-i erdőkben. Élete részévé vált a környezet megértése, védelme és szeretete.

A Fellélegzés négy főszereplője Anna, David, Joe és a történetet elmesélő névtelen lány. Róla annyit tudunk meg, hogy barátai segítségével visszatér születése helyére (egy szigetről van szó, amely a külvilágtól elzártan található, erdővel borított, a civilizációtól nem bolygatott terület. A visszatérést az indokolja, hogy eltűnt az apja, aki egyedül élt ebben az idilli környezetben. A szigetig tartó úton (a történet első része) megtudjuk, hogy a mesélő lány már elvált fiatalasszony, akit egy abortuszra is rákényszerítettek. Válásával úgy éri, hogy ketté szakadt az éne, valami kiveszett belőle, nem találja a helyét az életben.

A szigeten töltött idő alatt (második rész), egyre többször érezhető a főhős viselkedéséből, szavaiból az amerikanizálódás (értsd: civilizáció) megvetése, vágyódás a tiszta gyermekkor és az apai tanítások után.

Apja képeit, rajzait egyfajta hagyatéknak tekinti, amit meg akar fejteni, miközben egyre erősebben vonzódik a földhöz, a növényekhez és az állatokhoz. Már-már azonosulni akar velük (harmadik rész) és amikor megkapja a hírt apja haláláról elbújik, nem tart vissza a szárazföldre a barátaival, mert úgy érzi, hogy mindent újra kell teremtenie.

"Megfordítom a tükröt: benne egy se nem állat, se nem emberi lény, csupasz, összehúzott, előrehajló vállait csak egy piszkos takaró borítja, mély üregéből jeges kéken mered elő a szeme, az ajkai maguktól mozognak. Ez a csalhatatlan tünet: szalmaszálak a hajban, félrebeszél, vagy semmit sem mond. Valakihez beszélni, értelmes szavakat szólni: így határozzák meg ők, ki normális."

A felismerés, fellélegzés után visszatér a civilizációba az amerikanizmust elítélve. Aktualizációja nem vitatható és aki menekült volna már a város zajától egy meghitt, csendes helyre, annak a helyzet átélése sem nehéz.

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná.
Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik.

Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…

Helyenként nehezebben olvasható, a cinizmus már-már fájdalmasan „kitörő” jelenléte ellenére tetszett és olvasásra ajánlom.

Saul Bellow: Herzog

Az 1964-ben kiadott Herzog című regény saját korában hatalmas sikert aratott. Moses Herzog, a főszereplő, bölcsész professzor, aki az élettől nagyon messze van, a valóságtól menekülő (eszképista) hős, komplikált gondolkodású ember.

A regény tulajdonképpen a túlélésének a krónikája, ahogy megpróbálja feldolgozni felesége hűtlenségét és a kislányától való elszakadást.
Az összeroppanásig sodort ember "Ha bolond vagyok, hát jó, részemről rendben" egyszerre szenved a megalázottságtól, forr a dühtől, ugyanakkor időnként nem áll tőle messze a mazochizmus sem.

Oknyomozó önvizsgálatát, kulturális életszemléletét levelekben írja meg. Ír ő élőnek és holtaknak, s bármiről, ami éppen foglalkoztatja. Vitatkozik Spenglerrel, Kierkegaarddal, Nietzschevel és másokkal, akik a 19. századot képviselik a kényszerből megélt 20. század komplexitásával szemben. Ez a fiktív levelezés Bellow őszinte vallomása a látszatról és a valóságról, illúzióról és valóságról, a közélet és magánélet ütközéséről mai világunk embertípusairól.

"...előbb le kell írnia, hogy micsoda kegyetlen káosz uralkodik a lelkében, sőt talán azzal kellene kezdenie, hogy reszket, hogy rázkódik. És vajon miért? Mert engedi, hogy a világ valamennyi problémája ránehezedjék. Például micsoda probléma? Konkrétan. Például az a probléma, hogy mit jelent: embernek lenni. Nagyvárosban. Évszázadunkban.Átmeneti korszakban. Tömegben: A tudomány átalakító hatása alatt. A szervezett hatalom uralma alatt. Iszonyatos ellenőrzéseknek kiszolgáltatva."

"Itt vagyok például én. Az utóbbi időben egyre-másra irkáltam a leveleket. Ennek is, annak is. Szavak és ismét csak szavak. Én a nyelv eszközeivel szeretném megtalálni a realitást.Sőt, talán az egész realitást át szeretném alakítani nyelvvé, szavakká..."

Mindenképpen olvasásra ajánlom.

Toni Morrison: Nagyonkék

Pecora vagyok. Fekete bőrű, barna szemű, gyapjas hajú csúnyácska kislány. Ohioban élek, sok fehér között, de azért nekem is vannak barátaim, főként Frieda és Claudia. Életem nem irigyelné senki, ahogy én sem foglalkozom másokéval, nem vágyom elérhetetlen magasságokba. A hazugság, irigység és a faji diszkrimináció telepedett a mi szűk kis életterünkre. De engem már ez sem érdekel, a magányt is elviselem, azt az érzést, hogy nincs, aki szeressen, egyetlen dolgot szeretnék mindennél jobban a világon: nagyon kék szemeket. Olyan szépet, amilyen a sárga hajú, fehér bőrű kislányoknak van. Hogy elérem-e nem mondom el. Olvasd végig a történetem, közben megismerheted a környezetem, a nehézségeimet és azt az életet, amiből kiveszett a szeretet. Megismersz sok embert, sok életet és talán megérted, hogy miért is szeretnék olyan nagyon nagyonkék nagyonkék nagyonkék szemeket.

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Annyi értékes értékelés született már a könyvről, hogy nehéz újat írni. Ameddig olvastam ott voltam, nem lehetett a szereplőkön kívül helyezkedni és külső megfigyelőként csendben olvasni. Hús-vér emberek, kiállhatatlan és kedves tulajdonságokkal.

folytatás....

Patrick Süskind: Sommer úr története

Patrick Süskind Sommer úr története egy mese felnőtteknek:

Minden felnőtt megőrizhetne valamennyit a gyermeki tisztaságából, őszinteségéből. Az időt pedig meg kell becsülni, mert megállás nélkül rohan, csak rohan.

José Saramago: Megvilágosodás

Fülszöveg:

Saramago Vakság című regényének helyszínén, az egykori „fehér vakság” országában vagyunk ismét, négy évvel a szörnyű események után, amelyekről ma már senki sem beszél; a közmegegyezés szerint úgy tekintenek arra az időszakra, mintha meg sem történt volna.

Ám egyszer csak megint furcsa dolgok történnek: a fővárosi önkormányzati választásokon az emberek túlnyomó többsége üres szavazólapot dob az urnába. A megismételt választáson ugyanez történik, mire a demokráciát erőszakkal is érvényesíteni akaró kormány megbünteti a renitenskedő fővárost: előbb kijárási tilalmat, majd ostromállapotot rendel el, s ügynökök, titkosrendőrök ezrei próbálják megtalálni az összeesküvés szervezőit.

A tehetetlen kormánynak végül – egy állampolgári bejelentés nyomán – mentő ötlete támad: kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy nő, aki nem veszítette el a látását. Egy háromfős nyomozócsapat kapja a feladatot, hogy leplezze le az illetőt; a hatalom ugyanis kapva kap az alkalmon, hogy végre megtalálhatja ennek az új „vakságnak” a terjesztőjét…

Borzongatóan, kegyetlenül determinált, orwelli világ tárul ki előttünk Saramago új művében, amelynek írásakor a szerzőre nyilván hatottak az elmúlt évek világpolitikai eseményei: regénye szuggesztív vízió és látlelet arról, mivé fajulhat a modern demokrácia.

Idézetek:
“… a legbiztosabb határvonal az emberek között nem az ostobák és az okosak között húzódik, hanem az okosak ls a még okosabban között, az ostobákkal azt teszünk, amit akarunk, az okosakat úgy szereljük le, hogy a szolgálatunkba állítjuk, a túlságosan okosak viszont, még ha velünk vannak is, végtelenül veszélyesek, bár erről nem tehetnek, és a legkülönösebb az, hogy minden cselekedetükkel arra figyelmeztetnek bennünket, hogy legyünk óvatosak velük,…” (217)

“…Nincsenek rendőrök a városban, főfelügyelő úr, kivonták őket, amikor az ostromállapotot kihirdették, mondta a felügyelő, Most már értem, csodálkoztam is, hogy milyen nagy nyugalom uralkodik mindenfelé.” (250)


“Azon is elgondolkodtam, mennyi ideig fog tartani, amíg megkapom a válaszokat, amelyekre várok, Már előre tudja, milyen válaszokat vár, vagy azt várja, hogy a kérdéseire választ kapjon, kérdezte az orvos, és hozzátette, Mert a kettő nem ugyanaz, …” (261)


“Az, hogy valaki nem vakult meg, nem volt és nem is lehetett bűntett, bár ezzel most arra kényszerít, hogy kimondjam, ön, asszonyom, éppen azért követett el egy bűntettet, mert nem volt vak, Bűntettet, Gyilkosságot. (…)

Nem vagyok gyilkos, Megölt egy embert, Az nem ember volt, főfelügyelő úr, hanem egy féreg. A főfelügyelő megint leírt valamit, és odafordult az orvoshoz, Ön, uram, hol volt, amíg a felesége a féreg megölésével volt elfoglalva, …” (263)


“Ön, asszonyom, megőrizte a látását, miközben mindenki más vak volt, és mind ez idáig nem volt képes vagy nem akarta megmagyarázni, hogy miért, És ezért most azzal vádolnak, hogy összeesküvést szervezek a világdemokrácia ellen, Ezt próbálom kideríteni, …” (267)


“Nem, főfelügyelő úr, most már tudom, hogy egy szem jobban lát, mint kettő, mert nincs segítsége, ezért mindent magának kell csinálnia, Talán ezért mondják, hogy vakok között félszemű a király, …” (274)


“Mi történik, ha nem találunk bűnösségre utaló bizonyítékokat, Ugyanaz, ami akkor történne, ha nem találnánk ártatlanságra utaló bizonyítékokat, Ezt hogy értsem, albatrosz, Vannak esetek, amikor az ítélet már a bűntett előtt elkészül, …” (279)


“… ha egy vádlottról azt mondjuk,ártatlan, az azt jelenti, hogy kudarcot vallptt a nyomozás, Igen, ha a nyomozásnak az volt a célja, hogy egy ártatlanból bűnöst csináljon, …” (311)


“… azok olyan idők voltak, amikor, aki csak tudott, menekült, megrabolta a másikat, nehogy az rabolja meg őt, ütötte-verte a másikat, nehogy az üsse-verje őt, mert ahogy a vakok törvénye tanítja, mindig az a legfőbb ellenséged, akihez a legközelebb vagy.” (315)


“És hogy milyen a sors. Ez a nő, aki négy évvel ezelőtt egyedi esetként fontos szerepet játszhatott volna tudományos életünkben, és ilyenképpen a szemgyógyászat klinikai történetében kimagasló helyet foglalhatott volna el, most hazája és a nép ellenségeként jelenik meg a közvélemény előtt. Csak annyit mondhatunk, jobb lett volna, ha ő is megvakul.” (331)

José Saramago: Vakság

Fülszöveg:

Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait.

A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból…

Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben.

Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését.

Én: Egy értékes könyv az emberiség és a civilizáció kapcsolatáról. Szociológiai remekmű – a civilizáció lehetséges bűneiről.

Idézetek:

“… Miért vakultunk meg, Nem tudom, egy nap talán megtudjuk az okát, Elmondjam, mire gondolok, Mondd, Arra gondolok, hogy nem is vakultunk meg, hogy vakok vagyunk, vakok akik látnak, vakok akik látnak és mégsem látnak.”

Ruiz Zafón, Carlos: Angyali játszma

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel. „Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.” – Stephen King
Ennyi olvasható a könyv hátlapján. Az író számomra teljesen ismeretlen volt, az ismertető azonban kíváncsivá tett.

Angyali játszma

Karácsony estéjén, kényelmesen elhelyezkedve, takaróba burkolózva kezembe vettem a könyvet és megnyitottam a kaput az Angyalok és Lucifer(ek) előtt. Az idő és a tér megszűnt körülöttem létezni és hamarosan a huszasévek Barcelónájában találtam magam, elkezdtem a részvételt az angyali játszmában. Éreztem magam körül a misztérium varázsát, a múlt és a jövő között örlődő jelen valóságát és eggyé váltam a hitetlen, de mégis hívő, az állandóan felbukkanó, újabb és újabb kérdésekre választ kereső főhőssel David Martínnal. A történet vitt magával, nehéz volt lassítani, amikor egy-egy fényképszerű képet megidéző szavakat szerettem volna hosszabban ízlelni, az atmoszféra és a történet magával ragadt, a lapok rohamosan fogytak.

Magamra ismertem a betű szerelmesében, az uzsonnapénzen könyvet vásárló gyermek személyében és ezen az sem változtatott, hogy Barcelóna és Budapest, hogy a huszas- és a hatvanasévek mekkora távolságra vannak egymástól. D. M kérdései az én kérdéseim voltak, a soha be nem teljesedő szerelem kísértő magánya az én magányommá vált!
Ami első pillanattól egymáshoz kapcsolt bennünket az a könyvek csodálatos világa, hit a betűben, hit az alkotás örömében. Saját kérdéseimet olvastam D.M. kérdéseiben, csatlakoztam hozzá az úton, hogy a válaszokat is együtt találjuk meg.

A tornyos házban saját jelen életem rejtélyeit kerestem, miközben sorra jártam a főhőssel a zárt szobákat, kinyitottam az eldugott dobozokat és leporoltam benne a múltat. Harcot folytattak a lelkemért az Angyalok és a Lucifer(ek), engedték, hogy bevalljam, magam sem tudom, hogy miben hiszek, a biztos pontokat a könyvek és a kérdések, kétkedések adják számomra, ugyanúgy mint D. M számára.
Ráismertem a mára, amikor modern Luciferek árasztják el a világot, akik vallást íratnak és hirdetnek, hogy az akaratuk alapján működjék a világ. Aki ezt a vallást megírja gazdag és halhatatlan lehet, de a lelkét eladja.

Ha az embernek félresiklik az élete, és úgy érzi, a halál árat szabott a lelkére, találnia kell egy tiszta lelket, aki hajlandó lesz feláldozni magát érte, mert ezzel a másik lélekkel elrejtheti saját elsötétült szívét, és félre vezetheti a halált. …
– Egy tiszta lélekkel?
– Akinek még nincs bűne.
– Hogyan kell csinálni?
– Sok fájdalommal, természetesen.
– Mégis milyen fájdalommal?
– Véráldozattal. Lélek a lélekért. Halál az életért.

D.M. lelkét végül nem tudták megvenni, így élete fő műve az Elfeledett Könyvek Temetőjének labirintusában, a szentélyben nyugszik, ahol minden könyvnek lelke van, bennük él az író lelke és mindenkié, aki olvasta, élt vagy álmodott velük… “ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek…”

Most, hogy a történet véget ért, újra el kell olvasnom, mert a képeket, amelyek a könyv lapjain megelevenedtek újra látni akarom, a felfedezés érzését újra érezni akarom, miközben elmerülhetek abban a világban, amely közelebb áll hozzám, mint a valóság – már ha igazán tudjuk, hogy mi is ez a valóság. Hiszen előfordulhat, hogy amit való emberi lénynek hiszünk az csak egy bábu, és aki mellett szó nélkül elmegyünk az a boldogságot tartogatta számunkra. Mert vakok és süketek vagyunk, a józan észnek nyilvánított “kinyilatkoztatások” előtt fejet hajtunk, és csak hófehér papírlapok felett, tintával és vérrel írt könyvekben találhatjuk meg az igazi szabadságot: a szellem, a hit és a választás szabadságát.

A sors úgy hozta, hogy most tudtam csak megszerezni az író Szél árnyéka című könyvét, amely időben előbb, de helyét tekintve ugyanott játszódik. Akkor lesz teljes a kép, ha utána olvasom el még egyszer az Angyali játszmát.

Úgy érzem, mindenképp meg kell említeni a fordító, LATORRE ÁGNES nevét, hiszen a magyarul olvasható képi, érzelmi és misztikus elemek átélhetősége, az ő tudását igazolja.