Orhan Pamuk: Hó

A regény három nap politikai és személyes életek eseményeit mondja el, meglehetős részletességgel. Nehezen lehetett haladni a könyvvel, mert számtalan szálon futnak az események, amelyeknek összekapcsolása, egységes egésszé szervezése nem sikerült, véleményem szerint, a legjobban.

Ka újságíró és költő a frankfurti emigrációból visszatér szülővárosába Karszba. Karsz egy eldugott kis falu, amely mérhetetlen szegénységben, munkanélküliségben és politikai, vallási megosztottságban szenved.

A hó, amely szimbolikusan összekapcsolja a részeket egyrészt lehetőséget ad az írónak, hogy mélyebb filozófiai összefüggéseket, eszmei kalandozásokat tárjon fel, másrészt elfedi kezdetben sűrűségével és átláthatatlanságával a valódi feszültségeket, végül mint egy ostromlott várat elzárja, körbezárja a külvilágtól Karszot.
Ennek az elzártságnak és megosztottságnak (iszlamisták, kurd nacionalisták, köztársaság pártiak)köszönhetően háromnapos puccs következik, amelynek halálos áldozatai is vannak. Ka akaratán kívül belekeveredik ebbe a politikai öngyilkosságba és közvetítőként a szépséges és elvált Ipek kedvéért, akivel szemben olthatatlan szerelmet táplál közvetítőként és segítő erőként közreműködik.
Mindenki mindenkit megfigyelés alatt tart ezért számtalan veszélyes helyzeten keresztül teljesíti szerelme kérésére megbízatásait. A puccs végével szinte vonatra teszik és visszaküldik Frankfurtba, ahova ígérete ellenére nem követi őt Ipek, a szépséges asszony. A miértek és az okok a múltban keresendők, amelynek egy részére fény derül és árnyékot vet szerelmükre.

Négy év múlva Kát Frankfurtban megölik és legjobb barátja, aki zarándok útra indul követve Ka útját, próbálja felderíteni az okot és megtalálni a költő utolsó és egyben egységes kötetté szerkesztett verses kötetét, amely a Hó címet viseli. A karszti emberek hol megnyílnak, hol rejtelmes némaságba burkolózva hallgatnak Ka szerepéről, de nem szívesen emlékeznek rá.
A narrátor barát a három napos útról hazafelé tartó vonaton, ugyanúgy a sírásba menekül, mint Ka tette korábban és az értetlenség a fájdalommal keveredve tör ki könnyeiben.

Pamuk a szereplőket csak cselekedetein keresztül mozgatja. Kevés az a leírás, amelyből személyiségük mélyebb ismeretére szert tehetnénk. Részletes leírásokkal igazából csak a külvilág bemutatása során találkozunk, mindazzal a régi, megrögzött beidegződés alapján fenntartott múlttal, amelyen nem fog a nyugati fejlődés és amellyel szemben bűnös ateistának kiáltották ki Ka szabad, liberális elveit.

Pamuk ezért a könyvéért Nobel-díjat kapott, ezen kívül béke-díjjal is kitüntetett író.

5/3 csillag
könyvtári példány

John Irving: Árvák hercege

Csodálatosan megírt, jól szerkesztett regény. Olvasás közben megszűnt a külvilág és csak az éppen aktuális helyszín létezett számomra. Nagyon szeretem az ilyen könyveket, amelyek ennyire el tudnak varázsolni.

Maine államban vagyunk, az egyik helyszín a Saint Cloud's-i árvaház. Az árvaházat Willbur Larch doktor vezeti, aki orvosi praxist is folytat, célja az, hogy az ott hagyott kis árvákat családoknál tudja elhelyezni. Azaz végzi az "úr dolgát". Igen ám, de ebben az időben az abortusz még tiltott cselekménynek számított, ezért jó pénzért mindenféle kóklerek is elvállalták az "angyal csinálást". Larch doktor feladatának tekintette azt is, hogy azoknak a nőknek is segítsen, akik nem tudják (akarják) kihordani és megszülni a gyermeküket. Becsülettel ellátta őket, szakértő kezei között nem sérült meg senki.
Két hűséges segítője Edina és Angéla nővér, akik nélkül elképzelhetetlenek a mindennapok.

Bár nagyon nehezen, de a legtöbb gyereket hosszabb-rövidebb idő után sikerült Larch doktornak nevelőszülőknél elhelyezni. Kivétel ez alól Homer Wells, aki egyre többet süróg-forog a doktor körül, mert mindig csak egy feladatot hall tőle: "Hasznos légy, ez a legfontosabb, hogy hasznos légy!" Homer az évek során hasznossá válik. Értelmes fiú lévén szép apránként megtanulja a doktor szakmáját, bújja az orvosi könyveket. A doktornak nem titkolt reménye, hogy egyszer tovább adhatja helyét Wellsnek.
Ez a regény egyik színhely és két főszereplője. Az életük egymáshoz kapcsolódik egymásért és egymás révén léteznek élik az egyszerű mindennapjaikat.

A másik színhely Maine megye tengerparti sávja, ahol a Tengernéző Almáskert vállalkozás működik. Ezen a helyen két család válik fontossá a történet szempontjából: Cundice Kendell és Wally Worthington. A két fiatal szinte együtt nőtt fel, szeretik egymást és már a házasság gondolata foglalkoztatja őket.

A két különböző helyszín főszereplőinek élete keresztezi egymást és jelentősen befolyásolja is. Különös és mély barátságok szövődnek, Larch doktor és Wells összekülönböznek, így csavarva egyet a történeten. Miközben megismerjük, hogy milyen az élet az Almáskertben, hogyan dolgoznak a fekete idénymunkások, milyen egy jó gazda, közbeszól a háború felborítva minden addigi elképzelést és tervet.

A hősöket nem lehet nem szeretni, hibáikkal és jó tulajdonságaikkal együtt. Igazi hús-vér emberek, akik éreznek és vétkeznek, akiknek megértjük tetteiket és szeretettel drukkolunk a konfliktusos helyzeteken történő túljutásukért. Vajon mennyit bír el egy barátság? Mi a helyes döntés sorsdöntő helyzetekben? Mi lesz Larch doktor árvaházával és álmaival? Meddig képes elmenni egy ember a hite megtartása érdekében? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ a főszereplők cselekedetein és viselkedésén keresztül. Egyetlen percig sem fogunk unatkozni, csak legyen elég időnk olvasni! Jó szórakozást kívánok!

- 5/5 csillag
- kedvenc könyv
- könyvtári példány

fukszia - olvasósarok: Philip Roth: Szégyenfolt

fukszia - olvasósarok: Philip Roth: Szégyenfolt: "Mindig nehéz egy olyan könyvről értékelést írni, amelynek ennyire alapos és kidolgozott a fülszövege. A saját olvasási élményem próbálom áta..."

William Faulkner: Fiam, Absolon!

Számomra nehezen követhető és emészthető könyv volt.
A könyv Délen játszódik, ahol bár már megtörtént a rabszolga felszabadítás, legtöbbjük még adósként, gúzsba kötve munkájával tartotta fenn a fehérek jólétét. (Falulkner maga is ilyen körülmények között élt, ezért ezt a fekete-fehér viszonyt testközelből ismerte.)
Maga a történet egy ültetvényről és az ott élőkről szól. Itt kezdődnek a nehezebb részek. Mindenki csak egy-egy villanásnyit mutat fel a múltjából, utal a lehetséges jövőjére. Mozaikszerű képeket olvashatunk (hosszú több soros és utalásokkal tarkított mondatokban), amelyek kissé nehezen követhetők. Számomra megnehezítette az olvasás, a stílus szépségének az élvezetét, az a tény, hogy sokszor kellett többször is elolvasnom egy-egy mondatot, hogy világossá váljék a mondanivaló. A könyv végére egy váratlan fordulattal összeállnak a mozaikok, kibontakozik a végkifejlet, ami sok mindenre magyarázatot ad, de számomra nem oldja fel a nehézkes olvasást.

Philip Roth: Szégyenfolt

Mindig nehéz egy olyan könyvről értékelést írni, amelynek ennyire alapos és kidolgozott a fülszövege.
A saját olvasási élményem próbálom átadni. A nagyon egyszerű történet önmagában nem lenne egy nagy „durranás”. Coleman Silk egy rágalom áldozata lesz, ezért ott kell hagyni hőn szeretett katedráját és dékáni állását. Annyira megtöri ez az eset, hogy felháborodásában megkeresi a közelben lakó Zuckermant, hogy írjon könyvet az életéről. Mindez már az első pár oldalon kiderül. A lényeg azonban a múlt feltárásából fakad, ahogy Coleman aprólékos mesébe kezd és lassacskán feltárja a szégyenfolttól nem mentes múltját. Ezzel az érzéssel azonban csak akkor szembesül, amikor mesél és mesél. Nem keres felmentést, szembenéz a múltjával és a szégyenével. Sokáig elássa magában így tud nyugodt felnőtt életet élni.
A közösség még egy szégyenletes lépéssel megvádolja, amit a már kicsapott dékán a magánéletében felvállal. Ezt a foltot csak a külvilág nevezi szégyennek, így a külső értékelésre is megkapja a szégyenfolt pecsétjét.
A saját maga által elkövetett bűnt fájlalva,de felvállalja, ám a külső megbélyegzéssel nem foglalkozik.

Philip Roth az aktuális politikai életbe beágyazott regényében ismét nagyot alkot. Addig, ameddig a Portnoy-kórban a zsidók asszimilációs törekvéseire fekteti a hangsúlyt itt a fekete fehér közösség a téma fő kulcsa. Szereplői élő emberek a maguk hibáival , az emlékezések feledhetetlen sűrű hálója a bűntudatig jut el, amivel szinte érthetővé teszi Coleman korábbi döntését.

A második Philip Roth könyv volt, amit olvastam. Ugyanúgy nagy élményt jelentett minden oldala és bátran merem ajánlani olvasásra mindenkinek.
(A könyv fülszövegében jelzik, hogy ez egy trilógia harmadik kötete. Az első kettőt nem olvastam, de így is teljes egészet alkot a könyv.)

Újabb Kreatív Blogger díj!

Kedves Fiorella, igazán nagyon boldog vagyok, hogy egymás után ketten is gondoltatok rám!

Kérlek engedd meg, hogy a díjra csak részleteiben reagáljak, mert nem tudok fél órán belül újabb 7 bloggert megjelölni (az üzeneted előtt fejeztem be ugyan csak ennek a díjnak a megválaszolását), de nem szeretném köszönet nélkül sem hagyni a kedvességedet! :)

Köszönöm Fiorellának a díjat!

7 dolog, amit tudni kell rólam:
1. Nagyon maximalista vagyok magammal szemben, amivel sikerül az életemet megnehezítenem.
2. Van két bolognese kiskutyám, fehér hógombócok! :)
3. Az olvasás mellett a gobelin a kedvenc időtöltésem.
4. Szeretek egyedül lenni.
5. Nem vagyok egy konyhatündér, csak a legszükségesebb időt töltöm a konyhában.
6. Nagyon hiányzik mindkét munkám (tanítás, közigazgatás), most nem dolgozom.
7. Szeretem a moly-közösséget és egyre jobban érzem magam közöttetek!

(Remélem nem haragszol a fél-megoldásért; egyébként nézegettem molyokat, akiket már jobban ismerek, de nincs blogjuk, így nem tudtam legjobb szándékom szerint sem belinkelni őket!)

Még egyszer köszönöm, hogy gondoltál rám!

Kreatív Blogger díj!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy f_anditól megkaptam a felkérést a könyves játékban való részvételre.
Szabályok vannak, mint minden játékban, igyekszem maradéktalanul teljesíteni őket! :)
(Ha olyan bloggert jelölnék be a játékban, aki már részt vett ebben, de még egyelőre kevés bloggerrel vagyok közvetlen nexusban.)

Szabályok:
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogomra.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
7. El kell árulnom magamról 7 dolgot.

Az általam kiválasztott bloggerek:
- miestas
- Inpu
- Netelka
- HAri
- Tifar
- Serafina
- Pável

7 dolog magamról:
1. Teljes elfogulatlansággal :D, van egy gyönyörű és nagyon okos csillagom, lányom, akit mindenkinél jobban szeretek!
2. Sokat vagyok egyedül, de nem magányosan, mert a könyvek az én társaim - nagyon sokat olvasok.
3. Életem legszebb 18 éve volt, ameddig tanítottam, sokszor még ma is ezekből az emlékekből élek.
4. Nagyon szerettem tanulni és ha anyagilag megengedhetném magamnak a harmadik diplomáért is ringbe szállnék! :D
5. Van két szeretet-gombócom, tehát bátran állíthatom, hogy szeretem a kutyukat.
6. Türelmetlen és örök elégedetlen vagyok magammal.
7. Első generációs értelmiségi vagyok, ezért a mai napig úgy érzem, hogy még mindig csak a pótlások korszakát élem.

Küldöm a hozzászólásokat, hogy örüljenek (remélem) az érintettek!
(Megjegyzem, lett volna még kiket választanom, akik sajnos nem rendelkeznek bloggal, ezért kiestek a lehetőségből!)

-

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

A könyv olvasása során többször eszembe jutott Susan Sontag: A betegség mint metafora című könyve, amely kifejezetten a rákos betegekről szól. Mindjárt a kezdő oldalon egy megszívlelendő gondolattal kezd: "A betegség az élet sötét oldala, a kínosabbik; a terhesebb állampolgárság. Ugyanis minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára az egészség és a betegség birodalmának. Bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb- utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjünk a másik királyság állampolgárának a szerepébe."
Szolzsenyicin Rákosztály című műve többszörösen igazzá teszi – számomra – ezt a gondolatot.

Első szinten: a betegség nem válogat. Bármikor, bárkit érhet olyan váratlan kórság, amely esetlegesen az egész életét átformálja. Ahogy Sontag mondja, ezt az útlevelet senki nem kérte. Nem kérte a káder tisztviselő, a geológus tanonc, a lágerből szabadult Oleg és senki más, akik a 13. osztályán a férfi kórteremben megfordulnak.

Második szinten: a betegség folyamán egyenlővé válunk, csak a milyensége tesz különbséget közöttünk. Minden ellenségeskedés elül előbb vagy utóbb, mert a fájdalom úgyanúgy sújt le mindenkire, a kezelések ugyanúgy igénybe vesznek mindenkit és a kimenetelben sincs különbség: nem az dönt a gyógyulásban, hogy honnan jöttünk, hanem az, hogy a szervezetünk mire képes. De bben a döntő harcban mindenki egyformán fél, szenved, átkozódik vagy éppen imádkozik.
(Érdekesség, hogy nem a káder kap lehetőséget a hosszabb életre, gyógyulásra, hanem Oleg.)

A harmadik szint már egy kicsit a mai Magyarország egészségügyi helyzetéről is szól: túlterhelt orvosok, személytelenné váló orvos-beteg kapcsolatok, megelőzés, időbeni felismerés helyett a kétes gyógyulás lehetősége. A gyógyulás elérhetetlensége, amikor nincs pénze a betegnek kiváltani a szükséges gyógyszereket. A teljesítmény adminisztratív igazolása mindennél fontosabb kritérium (lásd statisztikák).

Szolzsenyicin személyes tapasztalatait beleszőve hihetetlen pontossággal írja le a Rákosztályban folyó életet; világos képet nyújt a Szovjetúnió 1955-ös évének társadalmáról, az emberek közötti különbségekről, miközben a mindenki egyenlő jelszava alatt menetelnek.
Nagyon megszerettem ezt a könyvet, ha tudom megveszem és mindig a polcomon szeretném tudni!

Cees Nooteboom: Mindenszentek

Nehéz egy olyan könyvet értékelni, ahol szinte minden oldalon található idézni való, ahol az olvasás magában hordja az újraolvasás lehetőségét.
A történet minimális és a fülszövegen olvasható. Ebből egyértelműen következtethetünk arra, hogy a fontos dolgok az elme síkján történnek. Filozófiai gondolkodást, hozzáállást igénylő könyv.

Arthur, a főszereplő kameraman, legjobb barátja Arno, filozófus, Victor pedig szobrász. A történetbe még belép Elik, akivel Arthur elég kétségbeesett kalandba esik. A megfogalmazott kétségek és gondolatok a világról a közöttük zajló beszélgetésekben, illetve Arthur belső gondolataiból fakadnak. A színhely főként Berlin.

Talán a leglényegesebb visszatérő motívumok: a tér (ebben segít Arthur foglalkozása is aki egy kamerán keresztül látja a világot) az idő (főként személyes tapasztalatok alapján) az itt és most elv alapján a múlt jelen és a jövő problematikája, valamint az ezeket kiegészítő hangok adják.

A múlt a történetben is szerepet játszik Arthur családjának tragikus haláláról van szó. A fénykép a múltat a jelenbe hozza, Arthur elválaszthatatlan kincse.
A múltat idézik fel a különböző művészetek, így pl. a festészet (itt a szellemek és az istenek kerülnek elő, akiket már a mai emberek nem értenek), a zene (Arnoval hallgatják sokat a múltat megidéző klasszikusokat); a törénelem: múlt nélkül nem lenne jelen: „ Ettől város a város: az épületektő, a hangoktól”. De megállapítja Elik egy beszélgetésük alkalmával, hogy „Egy lépéssel sem jutsz tovább, ha a múltnak nem szabad kopnia.” Az emberek emlékein keresztül visszaköszön a történelem (háború, német egyesítés), így az emlékeinken keresztül állandóan jelen van és a jövőnk felé mutat a múlt.

Amikor Arthur kezd magához térni a kómából, az itt és most érzetét az alvás és a feléledés, felébredés állapota váltja fel. Arthur a kómát a halál mélyhűtőjének nevezi és úgy érzi, hogy közel volt halottaihoz. Itt utal néhány sorban (de tulajdonképpen az egész könyvben, amikor a borzalmak filmezéséről és a múltról beszél) a Mindenszentekre, amikor is megemlékeznek a halottak lelkéről, „akik egész évbe erre várnak.”

Ez a néhány gondolat csak töredéke mindannak, amiről a könyvben olvashatunk. Biztos vagyok benne, hogy én újra el fogom olvasni a könyvet, mert az eszmefuttatásai zseniálisak!

Selma Lagerlöf: Gösta Berling

Selma Lagerlöf megírta közismert gyermekmeséjét a Nils Holgersont a gyerekeknek, és nem maradt adósa a felnőtteknek sem, nekik szól a Gösta Berling. Gösta Berling, a főhős, egy gyenge jellemű elcsapott pap, akik jobban szereti a szórakozást és az italt, mint a prédikációkat, ezért elhagyja faluját és vándorútra indul.

Elérkezik Ekeby úrnőjéhez, aki külön szárnyat, lakóhelyet adott a 12 gavallérnak, akikhez Gösta Berling társul. A gavallérokat és azok szerepét az írónő a svéd mondavilágból vezeti le. A gavallérok nem szabad emberek, megfogadták, hogy siha nem dolgoznak, semmi jó cselekedettel nem rukkolnak elő, kizárólag az örömnek, csakis az örömnek és a tivornyának, szórakozásnak élnek. Ez is a feladatuk, ahova meghívják őket jókedvre kell deríteniük mindenkit. És itt kezdődik a mese.

A fejezetekben mindig valaki más kerül kapcsolatba a főhőssel, így érthető, hogy a mese Gösta Berling személye köré épül. Előkerülnek a svéd mondavilág különböző alakjai, koboldok és hegyimanók, hegyi boszorkányok és a kárhozat fejedelme, akivel egyezséget kötnek a gavallérok egy évre. Amint annak lennie kell, akarva akaratlanul bárki kapcsolatba kerül Göstával az élete rosszra fordul.

Lagerlöf olyan szeretettel és csodálattal beszél az egyszerű svéd emberekről az őket körülvevő természettől, ahogy egy anya teszi, ha a gyermekéről mesél, Lagerlöf ízig-vérig svéd és erre nagyon büszke!

Külön érdekesség és élmény volt számomra, hogy egy 1912-es kiadású könyvet olvashattam, amely még a régi magyar helyesírás szerint lett szedve.

Ha van olyan felnőtt, aki szívében még gyermek maradt és nem áll tőle messze a gyermeki mesevilág, feltétlenül vegye kezébe a könyvet, olvassa le, mert nem fog csalódni benne, és amint annak lennie kell minden egyes fejezet után levonhatja a felnőtteknek járó tanulságot. Érdemes elolvasni!

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

A csodával határos könyv volt számomra. Azt hiszem bátran írhatom ezt, hiszen az egyik szála a történetnek maga a misztikum és a csodálat helye. Hosszú, de mégsem hosszú könyv, mert minden mondatnak megvan a maga helye. A valóságot képviselő "Kafka" és az ő belső, legigazibb barátja a Varjú a történet valóság szálát adja. (megbeszéli magával a következő lépéseket, erőt merít fontos pillanatokban Varjú akaratából. Az elnevezést az adja, hogy a kafka szó jelentése varjú.)

A főszereplő és az őt segítők egyénisége jól kidolgozott, és megadja azt a fontos momentumot is, hogy annyi misztikum ebbe a szálba is keveredik, amennyi szükséges a csodálat világának beszövéséhez. Nakata egyszerűen fantasztikus. Bájos együgyű öregembernek tetszik, akinek a többlete a belső érzésiből, megérzéseiből fakad. Minden amit tesz egy jobb elérése érdekében történik.

A végére konkrétan nem derül ki a fő kérdésekre a konkrét válasz (tudniillik, az anya és a nővér személye), de talán így a jó. Kafka talált magának olyan embereket, akikhez ezt az érzést kötheti és erre építve visszatérhet az elhagyott otthonához, ráébredve arra, hogy a múltunk elől nem futhatunk és még akkor is folytatni kell az életet, ha a választ nem találtuk meg.

Selma Lagerlöf: Jeruzsálem

Lagerlöf csodálatos mesemondó. A Jeruzsálem című regényében sem tesz mást, mint egy valós eseményre épülő mesét sző, amit könyv alakjában átnyújt nekünk. A könyv első részében bemutatja az egyszerű svéd parasztok életét, majd a második részben (saját látogatása, személyes tapasztalatai alapján) bemutatja a misszióbeli életet. Miközben olvastam a könyvet megszűnt körülöttem a külvilág, annyira magával ragadott az, amit olvastam. A képszerű leírásokat szinte magam előtt láttam, egy zarándoklatnak sétának élő részese lettem. A szereplők csodálatos svéd emberek, a maguk őszinte lelki tisztaságukkal és önzetlen jóságukkal. Olyan sokat megtudtam róluk, külső és belső tulajdonságaikról, hogy akár barátaimmá is fogadnám őket! Ingmarsson Ingmar család tagjai a vállukon hordják a falu múltját és jelenét.
Olvassátok el, nem bánjátok meg!

Fülszöveg:

A 19. század végén egy misztikus látogató hatására vallási megújhodás indult meg egy dalarnai svéd faluban, s az egész közösség arra az elhatározásra jutott, hogy javait pénzzé téve Jeruzsálembe zarándokol. Lagerlöf 1900-ban látogatta meg Jeruzsálemben ezeket a svéd parasztokat, s két évvel később meg is jelent a vallásos élményekről, emberszeretetről, a svéd parasztok életéről egyszerre valósághűen és meseszerűen tudósító regény, a svéd irodalom egyik ékköve.
Selma Lagerlöf, aki Strindberg mellett a legnagyobb világirodalmi hatású alkotója a svéd irodalomnak, nem csak az első női irodalmi Nobel-díjasként, hanem a Svéd Akadémia első női tagjaként is tartja számon az irodalomtörténet. A Jeruzsálem mellett olyan remekművekkel vívta ki magának a világhírt, mint a Gösta Berling története és Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át.

José Maria Eca de Queirós: Amaro atya bűne

Fülszöveg:

E regény a vidéki papság és a képmutató erkölcsösség szatírája, amely egy látszólag álmos portugál kisváros közéletének bemutatásával egy egész vidéki polgárság szatírájává bővül. Mert Leira, a kisváros valójában a romlottság televénye. Ez a nyomasztó környezet még a félszeg, gátlásos, alapjában tiszta szándékú, fiatal Amaro pátert is kivetkőzteti emberségéből… A regény, művészi értékét tekintve nem marad el Flaubert prózája mögött. Éles vonásokkal, de nagy realisták aprólékos műgondjával megrajzolt alakjai, pontos kor- és környezetábrázolása mentesek minden naivságtól és dagályosságtól. Stílusát a jól felépített mondatok muzikalitása, meglepő jelzők kiválasztása, a konkrét és absztrakt fogalmak szuggesztív felcserélése jellemzi.

A fülszöveg bármilyen kiegészítése spoilerhez vezetne, amit szeretnék elkerülni. Ezért csak annyit, hogy nem csalódtam a könyvben, olvasásra ajánlom a 18. század kedvelőinek.

Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

90 oldalba sűrített dráma. Egy csúf és esetlen, a könyvek álomvilágában élő Szonyecskáról, akihez megérkezik a sohasem várt herceg.

Szonyecska az első pillanattól kezdve a követendő példaképet látja férjében, egy olyan embert, akire fel lehet nézni, tisztelni és szeretni lehet. Szonyecskának pontosan erre van szüksége. Szonyecska jellemfejlődése a legerősebb, ösztönösen olyan nővé válik, aki teljesen a háttérben maradva szinte családfenntartóvá lesz. Ez boldoggá teszi. Letisztult jellemek, mindenkiből éppen annyi, amennyi a drámai fejleményekhez szükséges; annyi mozgalmasság, történés, amennyi nagyon szükséges. A regény szerkezete egy kört ír le, Szonyecska a végén visszatér a kiinduló ponthoz: a könyvek világához.

Philip Roth: A Portnoy-kór

Portnoy-kór egy kórkép. Szexuális eltévelyedés, deviáns magatartás összefoglaló neve, amit a regény megjelenése után Alexander Portnoy után neveznek el. 33 éves főhősünk egy pszichoanalitikus ágyán fekszik és mesél. Próbálják megfejteni az okot, hogy milyen események, családi háttér vezetett ehhez a betegséghez.

A pszichoanalitikusnál egyértelműen a freudi gondolatok jelennek meg: az ösztön és és a felettes én vívódása: a kívánom és az a kell örökös harca; az anyai akarat örökös érvényesülése, mindenre rátelepedő zsidó hite, amely örökös ellentétbe kerül Alexander Portnoy azon szándékával, hogy elsősorban nem zsidó, hanem ember akar lenni. Önállósulásáig (ami csak látszólagos)az örökös megfelelési kényszer olyan szorongást, lelki gátlásokat alakít ki Alexben, amit csak valamilyen lázadással tud ellensúlyozni. Ennek az ellenállásnak, felszabadulásnak a kórós megjelenési formája sajátos szexuális devianciája.

A regény azonban ennél jóval mélyebb rétegeket érint. Roth arra vállalkozik, hogy nagy lelki-társadalomlélektani mélységekig leás és szereplőit ennek megfelelően ábrázolja. A lelki ábrázolás Portnoy személyiségén keresztül valósul meg, míg a társadalomlélektani fejtegetés, a zsidó – goj ellentéteken, azok hagyományainak következményein keresztül valósul meg. Roth szinte ordítja a pamlagon, legnagyobb problémáját ebben az ellentétben: első sorban ember akar lenni és nem zsidó. Az egyenlőség másfajta kívánalma is felbukkan a regényben.
Philip Roth a tabutémák fenegyereke. Jelen könyvében a zsidó tabuk iránti tiszteletlenségével, a kedélyek örökös borzolásával fordul szembe a társadalmi elvárásokkal. Obszcén regényével a társadalmi és vallási korlátok ellen lázadva háborítja fel az olvasóközönséget, amiért könyv sokáig nem is volt kívánatos a polcokon.

A könyv felépítése is a pszichoanalitikusnál „jellemző” sémát követi: a múlt feltárása közben egy.egy momentum alapján eszébe jut valamilyen gyerekkori emlék és ilyenkor a jelenből vissza kanyarodik a gyerekkorához.
Külön értéke a könyvnek az a mindent elsöprő önirónia, amivel ezt az egész állapotot megpróbálja megértetni és megérteni.
(Egy érdekesség: Philip Roth apai nagyszülők révén magyar származású író.)

Knut Hamsun: Éhség

Főhősünk névtelen. Kristianiában (Osló régi elnevezése) lakik, annak különböző negyedeiben. Ideje az 1800-as évek vége. Amikor elkezdi hősünk az önéletrajz jellegű naplóját írni, már egy lesüllyedt, napról napra élő szépreményű újságíró, aki hisz saját küldetésében és a visszautasítások ellenére életének legfontosabb vállalkozásának tartja.

Az kiderül mindjárt a könyv elején, hogy régebben jobb módban élt, amije még van azt a zálogházból szedi össze a mindennapi betevőre. Életét és mindennapjait két dolog határozza meg az írás és az éhség. Sokszor napokig nem eszik, szinte a delírium, félőrült állapotba kerül a több napi koplalás miatt, de emberi méltóságából nem enged (nem kéreget, nem lop, nem hazudik) és ha valamilyen szerencse folytán pénzhez jut, akkor még ad is. Együtt drukkolunk olvasás közben főhősünkkel, hogy érje valami szerencse, valami a kitöréshez szükséges szerencse, hiszen megérdemelné.
Hamsun ragyogó technikával mutatja be főhősünk belső vívódását, az elkötelezettség szinte gúzsba kötő erejét és az utolsó percig kitartó gerincességet. A lélek legmélyebb bugyrában keresi az igazságot és a példaképpen állítható személyiséget. Persze kérdés, hogy példa-e ez a semmiben nem engedő, fanatikus elhatározottság, ami szinte az éhhalálhoz vezet. A mű lezárása a válasz?

Endo Suszaku: Némaság

Nem értek egyet az erőszakos hittérítéssel, ezért ezt a könyvet igazi kívülállóként olvastam.
Nagyon szépek benne a tájleírások, csak érintőlegesek a japán szereplők, a legmarkánsabb a misszionárius Rodrigues. Rabságának fő mondanivalója a hit erősségének a mércéje. Kérdéseket tesz fel önmagának, amikor a sok szenvedésre nem talál magyarázatot és nem érti, hogy miért is néma az Isten, amikor útmutatásra és segítségre lenne szükség.
Meddig tarthat ez a szinte fanatikus hit?
Meddig lehet a tanításokból magyarázatot találni a szenvedésekre?
Felvállalható-e egy ember szenvedése több ember haláláért?
A könyv megadja a választ, aminek az értékelése (szerintem) beállítottságtól függően magyarázatként fogható fel.

Kathleen Winsor: Amber

A kivérzett Anglia trónjára II. Károly kerül. Élete, életmódja meghatározza az egész léhűtő udvari társaság erkölcs (erkölcstelen) rendjét. (Fejétől bűzlik a hal.)
Ebben az önmagából kifordult világban próbál szerencsét Amber, aki bár nemesi származású, egy vidéki családnál nő fel. Támogatók híján saját erejéből kell megtalálnia azt az utat, ami a céljai felé viszi. Mindent felvállal ezért a célért, semmi nem drága. Miközben a saját útját járja az írónő bemutatja a nagy pestisjárványt és a Londont elemésztő tüzet. Valóságos történelmi helyzetbe helyezi főhősét.

A történet fő szála természetesen a szerelem. 16 éves korában ismeri meg Lord Carltont, akibe az első perctől szerelmes lesz, és ez a szerelem soha nem szűnik meg kettejük között. Ez a szerelem azonban „se veled se nélküled” kapcsolattá válik. Mivel Carlton nem vállalja fel nyíltan, Amber (mint annyiszor) csak a szerető szereposztásban tetszeleghet. Neki azonban semmi sem drága, még a csúcson is elégedetlen és az elérhetetlent akarja magának. Sorsát önmaga határozza meg önmaga számára – kiváló befejezéssel.

Széles körű szereposztás, árnyalt jellemek és a valósághoz való hűségre való törekvés jellemzi a regényt.
Számomra Amber egy erőszakos, ügyeskedő kurtizán, akit néha sajnáltam, néha gyűlöltem, de voltak olyan megnyilvánulásai is, amikor még a szeretet is bekúszott a szívembe.

Mitch Albom: Öten a mennyországban

A temetések során általában elhangzik: Nyugodjon békében! A főhős Eddie lelki békéjét csak úgy találhatja meg, ha a mennyországban végigjár 5 stációt, meghallgatja a tanításokat és megtanul megbocsátani másnak és önmagának is. Az öt helyszín és az öt ember, akik ezen az úton végigvezetik bebizonyítják neki, hogy az életében mindennek oka volt és az ő halála is kihat majd másokra.
Meg kellene próbálnunk ezeket a tanításokat még az életünkben elfogadni, megtartani.

Jean Molla: Sobibor – Az elhallgatott múlt

Hány olyan tinédzser van, aki a felnőtté válás lelki folyamatait nehezen tudja elviselni? Mennyi olyan tinédzser van, akit sokan irigyelnek, mert jól él és nem veszik észre rajta a segélykiáltást? Emma egy ilyen tinédzser. Apjával nem beszél, mert "nincs rá ideje", anyjával üres felszínes a kapcsolatuk. Üvöltve kiáltaná szét a világban azt a lelki fájdalmat, ami belülről emészti, de csak süket fülekre talál. Szinte kézenfekvő, a tette: megpróbálja olyanná alakítani testét, amilyennek egy torz lelki tükörben szeretné látni, elfedni minden jelét annak, hogy nő, mert talán kisgyerekként még van remény. Egyenes az út az anorexiához és a bulimiához. Természetesen senki nem vesz észre semmit. Bezárkózását, a külvilágtól való elszigetelődése a (volt) barátján kívül nem tűnik fel senkinek. Még az sem vezet semmi eredményre, hogy a boltban kekszet lop, mint mondja csak azért, hogy elkapják, hogy felfigyeljenek rá. Az apja lesöpri magáról.

Egyetlen vigasza a családban a nagyszülei. Szerető Mamuskája és nagyapja pótolni igyekszik mindazt, amit a családjától nem kap meg Emma. Beszélgetéseik, a nagyszülők tanító jellegű szeretete példaképpé emeli őket a magányos és összetört lány szemében. Ők a mentsvár, a menekülés helye.

Mamuska nagyon beteg. Emma igyekszik a legtöbbet vele lenni és ekkor bizonyos szavak bizonyos utalások olyan valami felé irányítják Emmát, aki ezzel a teherrel már nem tud mit kezdeni, nem tudja feldolgozni. Tehetetlenségében és csalódottságában állapota tovább romlik, de kitart a végletekig.

Van igazságszolgáltatás a földön? Mindent meg lehet bocsátani? A szeretet felül tudja múlni a fájdalmat?

A kérdésekre választ ad a könyv. Egyet nem szabad: felejteni. Az emlékezéshez a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia!

Amélie Nothomb: Holt határon

Nehéz a fülszöveg után bármit is írni róla. Külön érdekessége, hogy a szerző két befejezést is ír: az olvasó választhat. Tetszett, de csak egyszeri olvasásra.

Fülszöveg:

Amélie Nothomb a legifjabb francia írónemzedék egyik legtehetségesebb képviselője. Bár alig múlt harmincéves, a rangos Albin Michel kiadónál, ahol már-már háziszerzőnek számít, eddig 9 könyve jelent meg: 8 regénye és egy színműve. Első regényét, a magyarra is lefordított A gyilkos higiéniájá-t 25 éves korában, 1992-ben publikálta és visszhangos sikert aratott vele. Azóta jóformán minden évben kiadják egy-egy művét.

1998-as regénye, a Holt határon egy kis szigeten játszódik, valahol a normandiai partokkal szemben, öt évvel az első világháború befejezése után. Nomen es omen – a sziget neve: Mortes Frontières, azaz Holt határok. Egyedüli birtokosa és korlátlan hatalmú ura egy furcsa öregember, a Kapitány, akinek még csak az igazi nevét sem tudják a szigettel szemközti városka lakói, pedig már évtizedek óta ott él a Holt határokon. A szigeten egyetlen ház áll, a Kapitány háza. Igen különös ház ez – minden ablaka elérhetetlenül magasan van és még csak véletlenül sem találni tükröt benne, sőt olyan fényes, sima, felületet sem, ahol bármi tükröződne. A titokzatos ház másik lakója egy fiatal lány, Hazel, aki egy bombázásban elvesztette a szüleit. A súlyos égési sérüléseket szenvedett, árván rokonok és pénz nélkül maradt lányt a Kapitány vette pártfogásába: ő a gyámapja és egyben a szeretője Hazelnek.

E két, nagyon különböző embert feszültségekkel, ellentmondásokkal terhelt kapcsolat köti össze, amelynek hátterében nyilvánvalóan valami titok lappang. Ennek a titoknak ered a nyomába a szigetre érkező ápolónő, Françoise, aki mindinkább úgy érzi, Hazelt halálos veszély fenyegeti, mielőbb el kell menekíteni erről az elátkozott helyről. A Holt határon remek pszichológiai thriller. Nothomb regénye bővelkedik váratlan fordulatokban, leleplezésekben, izgalmakban. Van benne szerelem, szex, vér, nézőponttól függően gyilkosságnak is minősíthető öngyilkosság, jelenben tovább élő és ható múltbéli bűn. Nothomb nagyon sokat tud az emberi lélekről, a mélyén megbúvó „szörnyekről”. Tudja, hogy lehet gyűlölve szeretni és szeretve gyűlölni, hogy nagyon nehéz meghúzni a határvonalat igazság és hazugság, valóság és illúzió között, hogy a gonosztettet és a jótéteményt néha csak egy hajszál választja el egymástól, hogy igenis van olyan, hogy végzetes szenvedély, mindent betöltő, egyetlen, abszolút érzés, csak egyedi mércével mérhető sajátos erkölcs. Regénye ennek hiteles bizonysága.

Elena Ferrante: Tékozló szeretet

A bizalmatlanság, az alaptalan féltékenység megöl minden kapcsolatot. Pedig nem sokra vágyott az egyszerű három gyerekes asszony, mert mi kell egy nőnek a boldogsághoz? apró figyelmességek, kedves szavak, boldog, önfeledt séták, ahol érezheti, hogy büszkék rá.

Amália egész életét ezeknek a hiánya járta át, soha nem tudta a férje mellett beteljesíteni őket. Meglepő módon még sem látszott boldogtalannak, tudott nevetni és látszólag boldog emberként viselkedni. Miből fakadt ez az erő, honnan származott ez a rejtett boldogság?

A lányának jut a szerep, hogy anyja halála után végigjárja azokat a „stációkat”, amelyeket anyja is végigjárt. A lassan kibontakozó igazság megmutatja Deliának, hogy le lehet élni úgy egy életet, hogy senki nem ismeri a másik igazi arcát, érzéseit, vágyait. Rá kell döbbennie, hogy az anyja rejtett boldogságának forrása egy eltékozolt szerelemből fakad.

Patrick Süskind: A parfüm

A főszereplő Grenouille -el szemben nem lehet senki közömbös. Az az eltökéltség, amivel a számára legfontosabb illatot akarja elkészíteni egy karakteres főhőssé emeli őt. Számára Parfüm az egész világ! Számomra egyértelműen nem a gyilkosságokon volt a hangsúly.
A befejezés kifejezetten tetszett, amikor rádöbben, hogy a elért nagy cél sem váltja ki belőle, azt amire egész életében vágyott – a Parfüm segítségével vet véget szenvedésének.

William Styron: Feküdj le sötétben

Temetési menettel találkozunk legelőször és a könyv legvégén, ami egy keretet ad a műnek. A címbeli sötétség éppúgy vonatkozik a halálra, mint a szeretetre képtelen, értelmetlenül széthulló családi élet fojtogató sötétségére, mint várakozás a halálra, ahogy azt a mottó sejteti. Ami közötte történik az családlélektani, társadalomlélektani oknyomozás feltárása: mi az, ami egy huszonéves lányt az öngyilkosságba kerget.

Adott egy család: Milton Loftis és Helen Loftis a szülők, Maudie és Peyton a gyerekek. A szülőkkel való első találkozás már sugall a teljes elhidegülésükre, sőt a kívánt halálra. Milton egy gyenge akaratú alkoholista apa, aki minden megmaradt erejével Peytonért küzd. A következetlen sokszor túlzó szeretetével akarja pótolni azt a szeretetet, amit anyjától sohasem kapott meg, aki gyűlölettel és elutasítással fordul felé. Hazugságra és látszatra épülő házasságukat ameddig lehet próbálja fenntartani, míg a temetésen Helen halálát kívánja.

Helen mindene Maudie, a beteg kislány, akiről kezdettől tudjuk, hogy hamarosan meg fog halni. A ráutaltságban Helen megtalálja azt a szeretni való gyereket, aki mindenben hallgat rá és az akarata szerint cselekszik. Maudie halálával megszűnik minden, ami ép ésszel és szeretettel a világhoz kötné.
Peyton - apja szeretetére támaszkodva - az örök lázadó. A családi gyűlöletfészekből csak házassággal tud elmenekülni, ahol azonban hamar megmutatkozik az apa által elkényeztetett, ugyanakkor teljes anyai szeretet nélkül felnövő lány lelki válsága. A boldogság elérhetetlen számára és amikor minderre rádöbben egyetlen útja marad: az öngyilkosság.

Mottó:
"S minthogy a halál óhatatlanul az élet Lucinája, s még a pogányokban is kétség támadt, hogy élni vajon nem halált jelent-e; minthogy még leghosszabb napunk is jószerivel rövidebb lesz, míg végül már csak téli ívet ír le, s ily módon hamarost sötétben fekszünk le, s lámpánk hamvába fúl; minthogy a halál testvére naponta kísért haldokló emlékekkel, s az idő, mely maga is öregszik, nem kecsegtet tartós reménnyel - a nappali lét álom és balga várakozás."
(Sir Thomas Browne: Urnatemetés)

Linn Ullmann: Kegyelem

„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet” (Zsolt, 51:3)
Egy vallásos ember számára a halál nem jelent félelmet, a hite átsegíti azon az időszakon, amely alatt a teste és a lelke szép lassan külön válik.

Mit tehet Johan Sletten és mindenki más, kik a hittől távolabb helyezkednek el és sorsuk a betegség és a haldoklás. Két dolgot szeretnének nagyon a megbékélést és az emberi méltósággal történő távozást. A megbékélés, elfogadás leginkább az emberi kapcsolatokra vonatkozik (jóvá tenni, amit még lehet, kibékülni akivel még lehet), a méltóság akarása az emberként, kínzó, elviselhetetlen fájdalmak nélküli halál. Ez a két „tétel” a kegyelem, ami csak keveseknek adatik meg és amiért sokan emelik fel a hangukat, hogy engedélyezzék a kegyes halált (eutanázia).

Nem rég veszítettem el az édesanyámat. Úgy ültem mellette minden nap, mint Mai Johan mellett. Amikor olvastam a könyvet végig rá gondoltam és az utolsó 6 nap játszódott le bennem. Bár más módon, de megkapta a kegyelmet, nem tépázták meg az emberi méltóságát és amikor utoljára beszéltünk teljes harmóniában, a megbékélés hangulatában voltunk. Csak akkor könnyebb a szívem, ha erre gondolok.

Linn Ullmann: Áldott gyermek

Erika, Laura és Molly három testvér, akik különböző anyáktól születtek és Isak az apa személye kapcsolja össze őket. Na és a nyár, amit mindannyian Hammerső szigetén töltenek. A regény felépítése egy szép lánchoz hasonlít a legjobban. A láncszemek a múltból és a jelenből, a lányok életéből kerülnek ki és a gondolat, – emlékfoszlányok egymásba kapcsolódva alkotják a láncot. a láncon a kapocs Ragnar személye, aki az áldott gyermek. Hogy miért áldott és miért nem üldözött vagy átkozott, arra nekem a fiú karaktere, viselkedése a magyarázat a többi fiatallal szemben. Persze erről (is) lehet vitatkozni, de nekem ezt sugallja. Nagyon tetszettek a leírások, a történetvezetés, a lányok személyisége és a könyv felépítése. Egy szóval ötös a javából és kedvenccé avanzsált!

"Hanem Ragnarból sohasem kaphatnak eleget. Ez már csak így van. Ragnar a legszebb, a legkedvesebb. A leginkább vágykeltő. Ragnar az áldott gyermek. Rohan és rohan, és csak nagy ritkán kapják el. Ragnes hallja a saját lélegzetét, egyenletesen beszívja a levegőt, majd egyenletesen kifújja.
Most már messzire lemaradtak mögötte. Hallja még mindig a kiáltásaikat. És a nevetést. De a köztük lévő távolság egyre csak nő, és azok hamarosan eltűnnek majd, és akkor ő teljesen magára marad, és végre szabad lesz, teljesen."

"Nem tűnünk el nyom nélkül. Az életünkkel hagyunk nyomot magunk után."

José Saramago: Minden egyes név

Vakság – Megvilágosodás – Minden egyes név nálam a siker hármas. José úr személye kafkai világot idéz, a bürokrácia rögös útvesztőit, ahol segédfogalmazóként dolgozik, az élet és a halál jegyzője. Egyesek szerint e regény több megközelítésben is értelmezhető: – kalandregény, amelyben José úr, kalandos és mulatságos eseményeket átélve megváltozik; – klasszikus detektívregény, amelyben ügyes megoldással egyetlen szereplő egyesíti magában a detektív és a bűnöző sajátosságait; – lovagi szerelmes regény, amelyben a szerelmesek nem találkoznak egymással, és nem teljesedik be szerelmük; filozófiai regény, amely az emberi létezésről szól a nevekből, az önazonosságból, a magányosságból, a másikról való gondolkodásból, az időből az élet céljából, az igazságból és a hazugságból kiindulva.

Margaret Atwood: Fellélegzés

Margaret Atwood: Fellélegzés című könyvének jelentős része önéletrajzi regénynek is felfogható. Atwood is a világtól elzártan nevelkedett az észak-quebec-i erdőkben. Élete részévé vált a környezet megértése, védelme és szeretete.

A Fellélegzés négy főszereplője Anna, David, Joe és a történetet elmesélő névtelen lány. Róla annyit tudunk meg, hogy barátai segítségével visszatér születése helyére (egy szigetről van szó, amely a külvilágtól elzártan található, erdővel borított, a civilizációtól nem bolygatott terület. A visszatérést az indokolja, hogy eltűnt az apja, aki egyedül élt ebben az idilli környezetben. A szigetig tartó úton (a történet első része) megtudjuk, hogy a mesélő lány már elvált fiatalasszony, akit egy abortuszra is rákényszerítettek. Válásával úgy éri, hogy ketté szakadt az éne, valami kiveszett belőle, nem találja a helyét az életben.

A szigeten töltött idő alatt (második rész), egyre többször érezhető a főhős viselkedéséből, szavaiból az amerikanizálódás (értsd: civilizáció) megvetése, vágyódás a tiszta gyermekkor és az apai tanítások után.

Apja képeit, rajzait egyfajta hagyatéknak tekinti, amit meg akar fejteni, miközben egyre erősebben vonzódik a földhöz, a növényekhez és az állatokhoz. Már-már azonosulni akar velük (harmadik rész) és amikor megkapja a hírt apja haláláról elbújik, nem tart vissza a szárazföldre a barátaival, mert úgy érzi, hogy mindent újra kell teremtenie.

"Megfordítom a tükröt: benne egy se nem állat, se nem emberi lény, csupasz, összehúzott, előrehajló vállait csak egy piszkos takaró borítja, mély üregéből jeges kéken mered elő a szeme, az ajkai maguktól mozognak. Ez a csalhatatlan tünet: szalmaszálak a hajban, félrebeszél, vagy semmit sem mond. Valakihez beszélni, értelmes szavakat szólni: így határozzák meg ők, ki normális."

A felismerés, fellélegzés után visszatér a civilizációba az amerikanizmust elítélve. Aktualizációja nem vitatható és aki menekült volna már a város zajától egy meghitt, csendes helyre, annak a helyzet átélése sem nehéz.

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná.
Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne.

A fiatalember hamarosan cinikus barátja, Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed, s a züllés minden nemét és formáját megtapasztalja. Az események egyre riasztóbb fordulatot vesznek, mivel nemsokára megtudja, hogy kívánsága teljesült. Legnagyobb csodálkozására ugyanis csak a róla készült kép öregszik.

Arca és szeme őrzi az ártatlan ifjú szépségét, a festett arcmás viszont, amelyet gondosan elzárva tart háza egy titkos helyiségében, híven mutatja az idő és a bűn rombolását vonásain. Ekkor úgy érzi, itt az ideje megváltoztatnia az életét. Hogy teljesen tisztára mossa magát, bűnös múltjának tanúját, a szörnyűséges képet meg akarja semmisíteni…

Helyenként nehezebben olvasható, a cinizmus már-már fájdalmasan „kitörő” jelenléte ellenére tetszett és olvasásra ajánlom.

Saul Bellow: Herzog

Az 1964-ben kiadott Herzog című regény saját korában hatalmas sikert aratott. Moses Herzog, a főszereplő, bölcsész professzor, aki az élettől nagyon messze van, a valóságtól menekülő (eszképista) hős, komplikált gondolkodású ember.

A regény tulajdonképpen a túlélésének a krónikája, ahogy megpróbálja feldolgozni felesége hűtlenségét és a kislányától való elszakadást.
Az összeroppanásig sodort ember "Ha bolond vagyok, hát jó, részemről rendben" egyszerre szenved a megalázottságtól, forr a dühtől, ugyanakkor időnként nem áll tőle messze a mazochizmus sem.

Oknyomozó önvizsgálatát, kulturális életszemléletét levelekben írja meg. Ír ő élőnek és holtaknak, s bármiről, ami éppen foglalkoztatja. Vitatkozik Spenglerrel, Kierkegaarddal, Nietzschevel és másokkal, akik a 19. századot képviselik a kényszerből megélt 20. század komplexitásával szemben. Ez a fiktív levelezés Bellow őszinte vallomása a látszatról és a valóságról, illúzióról és valóságról, a közélet és magánélet ütközéséről mai világunk embertípusairól.

"...előbb le kell írnia, hogy micsoda kegyetlen káosz uralkodik a lelkében, sőt talán azzal kellene kezdenie, hogy reszket, hogy rázkódik. És vajon miért? Mert engedi, hogy a világ valamennyi problémája ránehezedjék. Például micsoda probléma? Konkrétan. Például az a probléma, hogy mit jelent: embernek lenni. Nagyvárosban. Évszázadunkban.Átmeneti korszakban. Tömegben: A tudomány átalakító hatása alatt. A szervezett hatalom uralma alatt. Iszonyatos ellenőrzéseknek kiszolgáltatva."

"Itt vagyok például én. Az utóbbi időben egyre-másra irkáltam a leveleket. Ennek is, annak is. Szavak és ismét csak szavak. Én a nyelv eszközeivel szeretném megtalálni a realitást.Sőt, talán az egész realitást át szeretném alakítani nyelvvé, szavakká..."

Mindenképpen olvasásra ajánlom.

Toni Morrison: Nagyonkék

Pecora vagyok. Fekete bőrű, barna szemű, gyapjas hajú csúnyácska kislány. Ohioban élek, sok fehér között, de azért nekem is vannak barátaim, főként Frieda és Claudia. Életem nem irigyelné senki, ahogy én sem foglalkozom másokéval, nem vágyom elérhetetlen magasságokba. A hazugság, irigység és a faji diszkrimináció telepedett a mi szűk kis életterünkre. De engem már ez sem érdekel, a magányt is elviselem, azt az érzést, hogy nincs, aki szeressen, egyetlen dolgot szeretnék mindennél jobban a világon: nagyon kék szemeket. Olyan szépet, amilyen a sárga hajú, fehér bőrű kislányoknak van. Hogy elérem-e nem mondom el. Olvasd végig a történetem, közben megismerheted a környezetem, a nehézségeimet és azt az életet, amiből kiveszett a szeretet. Megismersz sok embert, sok életet és talán megérted, hogy miért is szeretnék olyan nagyon nagyonkék nagyonkék nagyonkék szemeket.

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Annyi értékes értékelés született már a könyvről, hogy nehéz újat írni. Ameddig olvastam ott voltam, nem lehetett a szereplőkön kívül helyezkedni és külső megfigyelőként csendben olvasni. Hús-vér emberek, kiállhatatlan és kedves tulajdonságokkal.

folytatás....

Patrick Süskind: Sommer úr története

Patrick Süskind Sommer úr története egy mese felnőtteknek:

Minden felnőtt megőrizhetne valamennyit a gyermeki tisztaságából, őszinteségéből. Az időt pedig meg kell becsülni, mert megállás nélkül rohan, csak rohan.

José Saramago: Megvilágosodás

Fülszöveg:

Saramago Vakság című regényének helyszínén, az egykori „fehér vakság” országában vagyunk ismét, négy évvel a szörnyű események után, amelyekről ma már senki sem beszél; a közmegegyezés szerint úgy tekintenek arra az időszakra, mintha meg sem történt volna.

Ám egyszer csak megint furcsa dolgok történnek: a fővárosi önkormányzati választásokon az emberek túlnyomó többsége üres szavazólapot dob az urnába. A megismételt választáson ugyanez történik, mire a demokráciát erőszakkal is érvényesíteni akaró kormány megbünteti a renitenskedő fővárost: előbb kijárási tilalmat, majd ostromállapotot rendel el, s ügynökök, titkosrendőrök ezrei próbálják megtalálni az összeesküvés szervezőit.

A tehetetlen kormánynak végül – egy állampolgári bejelentés nyomán – mentő ötlete támad: kiderül, hogy a négy évvel korábbi vakság idején akadt egy nő, aki nem veszítette el a látását. Egy háromfős nyomozócsapat kapja a feladatot, hogy leplezze le az illetőt; a hatalom ugyanis kapva kap az alkalmon, hogy végre megtalálhatja ennek az új „vakságnak” a terjesztőjét…

Borzongatóan, kegyetlenül determinált, orwelli világ tárul ki előttünk Saramago új művében, amelynek írásakor a szerzőre nyilván hatottak az elmúlt évek világpolitikai eseményei: regénye szuggesztív vízió és látlelet arról, mivé fajulhat a modern demokrácia.

Idézetek:
“… a legbiztosabb határvonal az emberek között nem az ostobák és az okosak között húzódik, hanem az okosak ls a még okosabban között, az ostobákkal azt teszünk, amit akarunk, az okosakat úgy szereljük le, hogy a szolgálatunkba állítjuk, a túlságosan okosak viszont, még ha velünk vannak is, végtelenül veszélyesek, bár erről nem tehetnek, és a legkülönösebb az, hogy minden cselekedetükkel arra figyelmeztetnek bennünket, hogy legyünk óvatosak velük,…” (217)

“…Nincsenek rendőrök a városban, főfelügyelő úr, kivonták őket, amikor az ostromállapotot kihirdették, mondta a felügyelő, Most már értem, csodálkoztam is, hogy milyen nagy nyugalom uralkodik mindenfelé.” (250)


“Azon is elgondolkodtam, mennyi ideig fog tartani, amíg megkapom a válaszokat, amelyekre várok, Már előre tudja, milyen válaszokat vár, vagy azt várja, hogy a kérdéseire választ kapjon, kérdezte az orvos, és hozzátette, Mert a kettő nem ugyanaz, …” (261)


“Az, hogy valaki nem vakult meg, nem volt és nem is lehetett bűntett, bár ezzel most arra kényszerít, hogy kimondjam, ön, asszonyom, éppen azért követett el egy bűntettet, mert nem volt vak, Bűntettet, Gyilkosságot. (…)

Nem vagyok gyilkos, Megölt egy embert, Az nem ember volt, főfelügyelő úr, hanem egy féreg. A főfelügyelő megint leírt valamit, és odafordult az orvoshoz, Ön, uram, hol volt, amíg a felesége a féreg megölésével volt elfoglalva, …” (263)


“Ön, asszonyom, megőrizte a látását, miközben mindenki más vak volt, és mind ez idáig nem volt képes vagy nem akarta megmagyarázni, hogy miért, És ezért most azzal vádolnak, hogy összeesküvést szervezek a világdemokrácia ellen, Ezt próbálom kideríteni, …” (267)


“Nem, főfelügyelő úr, most már tudom, hogy egy szem jobban lát, mint kettő, mert nincs segítsége, ezért mindent magának kell csinálnia, Talán ezért mondják, hogy vakok között félszemű a király, …” (274)


“Mi történik, ha nem találunk bűnösségre utaló bizonyítékokat, Ugyanaz, ami akkor történne, ha nem találnánk ártatlanságra utaló bizonyítékokat, Ezt hogy értsem, albatrosz, Vannak esetek, amikor az ítélet már a bűntett előtt elkészül, …” (279)


“… ha egy vádlottról azt mondjuk,ártatlan, az azt jelenti, hogy kudarcot vallptt a nyomozás, Igen, ha a nyomozásnak az volt a célja, hogy egy ártatlanból bűnöst csináljon, …” (311)


“… azok olyan idők voltak, amikor, aki csak tudott, menekült, megrabolta a másikat, nehogy az rabolja meg őt, ütötte-verte a másikat, nehogy az üsse-verje őt, mert ahogy a vakok törvénye tanítja, mindig az a legfőbb ellenséged, akihez a legközelebb vagy.” (315)


“És hogy milyen a sors. Ez a nő, aki négy évvel ezelőtt egyedi esetként fontos szerepet játszhatott volna tudományos életünkben, és ilyenképpen a szemgyógyászat klinikai történetében kimagasló helyet foglalhatott volna el, most hazája és a nép ellenségeként jelenik meg a közvélemény előtt. Csak annyit mondhatunk, jobb lett volna, ha ő is megvakul.” (331)

José Saramago: Vakság

Fülszöveg:

Különös kór terjed a városban: először egy autóját vezető férfi veszti el látását, majd sorban mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele; az autótolvaj, aki hazaviszi, a szemorvos, aki megvizsgálja, a prostituált, aki véletlenül mellette ül a rendelőben… Az elharapódzó járványt, úgy látszik, nem lehet megállítani, hiába zárják szigorú katonai őrizet mellett egy ódon elmegyógyintézetbe az első vakokat, a rejtélyes fehér kór tovább szedi áldozatait.

A vesztegzár embertelen körülményei közé kényszerített férfiak és nők saját vakságuknak, az ismeretlen környezetnek, a hatóságok kapkodásának, de még inkább az egyre jobban elszabaduló indulatoknak, az éhségnek, a mocsoknak és a szexuális megaláztatásnak kiszolgáltatva lassan kivetkőznek emberi mivoltukból…

Az 1995-ben megjelent Vakság José Saramago egyik legmegrázóbb regénye: varázslatos erejű vízió arról, milyen mélyre süllyedhet az ember, ha egyszer csak szétfoszlik körülötte a civilizáció, s nyers ösztönök veszik át az uralmat az életben.

Saramago 1998-ban, hetvenhat évesen életművéért s jelentős részben az egész világon óriási sikert arató Vakság-nak köszönhetően elnyerte a Nobel-díjat. Azóta is töretlen alkotókedvvel dolgozik, aminek bizonysága, hogy szinte évente jelentkezik új regénnyel (2004-ben jelentette meg a Vakság folytatását Megvilágosodás címmel), s minden könyve újabb meglepetés: újabb meghökkentő, bizarr ötlet, valamilyen szélsőséges léthelyzet szuggesztív ábrázolása, s ugyanakkor: valami örök, eredendő vakság lenyomata avagy a látásért való állandó küszködését.

Én: Egy értékes könyv az emberiség és a civilizáció kapcsolatáról. Szociológiai remekmű – a civilizáció lehetséges bűneiről.

Idézetek:

“… Miért vakultunk meg, Nem tudom, egy nap talán megtudjuk az okát, Elmondjam, mire gondolok, Mondd, Arra gondolok, hogy nem is vakultunk meg, hogy vakok vagyunk, vakok akik látnak, vakok akik látnak és mégsem látnak.”

Ruiz Zafón, Carlos: Angyali játszma

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel. „Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.” – Stephen King
Ennyi olvasható a könyv hátlapján. Az író számomra teljesen ismeretlen volt, az ismertető azonban kíváncsivá tett.

Angyali játszma

Karácsony estéjén, kényelmesen elhelyezkedve, takaróba burkolózva kezembe vettem a könyvet és megnyitottam a kaput az Angyalok és Lucifer(ek) előtt. Az idő és a tér megszűnt körülöttem létezni és hamarosan a huszasévek Barcelónájában találtam magam, elkezdtem a részvételt az angyali játszmában. Éreztem magam körül a misztérium varázsát, a múlt és a jövő között örlődő jelen valóságát és eggyé váltam a hitetlen, de mégis hívő, az állandóan felbukkanó, újabb és újabb kérdésekre választ kereső főhőssel David Martínnal. A történet vitt magával, nehéz volt lassítani, amikor egy-egy fényképszerű képet megidéző szavakat szerettem volna hosszabban ízlelni, az atmoszféra és a történet magával ragadt, a lapok rohamosan fogytak.

Magamra ismertem a betű szerelmesében, az uzsonnapénzen könyvet vásárló gyermek személyében és ezen az sem változtatott, hogy Barcelóna és Budapest, hogy a huszas- és a hatvanasévek mekkora távolságra vannak egymástól. D. M kérdései az én kérdéseim voltak, a soha be nem teljesedő szerelem kísértő magánya az én magányommá vált!
Ami első pillanattól egymáshoz kapcsolt bennünket az a könyvek csodálatos világa, hit a betűben, hit az alkotás örömében. Saját kérdéseimet olvastam D.M. kérdéseiben, csatlakoztam hozzá az úton, hogy a válaszokat is együtt találjuk meg.

A tornyos házban saját jelen életem rejtélyeit kerestem, miközben sorra jártam a főhőssel a zárt szobákat, kinyitottam az eldugott dobozokat és leporoltam benne a múltat. Harcot folytattak a lelkemért az Angyalok és a Lucifer(ek), engedték, hogy bevalljam, magam sem tudom, hogy miben hiszek, a biztos pontokat a könyvek és a kérdések, kétkedések adják számomra, ugyanúgy mint D. M számára.
Ráismertem a mára, amikor modern Luciferek árasztják el a világot, akik vallást íratnak és hirdetnek, hogy az akaratuk alapján működjék a világ. Aki ezt a vallást megírja gazdag és halhatatlan lehet, de a lelkét eladja.

Ha az embernek félresiklik az élete, és úgy érzi, a halál árat szabott a lelkére, találnia kell egy tiszta lelket, aki hajlandó lesz feláldozni magát érte, mert ezzel a másik lélekkel elrejtheti saját elsötétült szívét, és félre vezetheti a halált. …
– Egy tiszta lélekkel?
– Akinek még nincs bűne.
– Hogyan kell csinálni?
– Sok fájdalommal, természetesen.
– Mégis milyen fájdalommal?
– Véráldozattal. Lélek a lélekért. Halál az életért.

D.M. lelkét végül nem tudták megvenni, így élete fő műve az Elfeledett Könyvek Temetőjének labirintusában, a szentélyben nyugszik, ahol minden könyvnek lelke van, bennük él az író lelke és mindenkié, aki olvasta, élt vagy álmodott velük… “ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek…”

Most, hogy a történet véget ért, újra el kell olvasnom, mert a képeket, amelyek a könyv lapjain megelevenedtek újra látni akarom, a felfedezés érzését újra érezni akarom, miközben elmerülhetek abban a világban, amely közelebb áll hozzám, mint a valóság – már ha igazán tudjuk, hogy mi is ez a valóság. Hiszen előfordulhat, hogy amit való emberi lénynek hiszünk az csak egy bábu, és aki mellett szó nélkül elmegyünk az a boldogságot tartogatta számunkra. Mert vakok és süketek vagyunk, a józan észnek nyilvánított “kinyilatkoztatások” előtt fejet hajtunk, és csak hófehér papírlapok felett, tintával és vérrel írt könyvekben találhatjuk meg az igazi szabadságot: a szellem, a hit és a választás szabadságát.

A sors úgy hozta, hogy most tudtam csak megszerezni az író Szél árnyéka című könyvét, amely időben előbb, de helyét tekintve ugyanott játszódik. Akkor lesz teljes a kép, ha utána olvasom el még egyszer az Angyali játszmát.

Úgy érzem, mindenképp meg kell említeni a fordító, LATORRE ÁGNES nevét, hiszen a magyarul olvasható képi, érzelmi és misztikus elemek átélhetősége, az ő tudását igazolja.

José Saramago: Kicsi emlékek

Az egyik legnagyobb kedvencem Saramago, így nagyon megörültem, amikor a könyvtárban (sajnos már nincs pénzem könyveket venni, át kellett szoknom a könyvtárra) megtaláltam a Kicsi emlékek című könyvet.

Ha valaki életrajzot vár, akkor nagyot fog csalódni, mert a címnek megfelelően az életének (leginkább gyermekkorának) apró emlékképeit idézi fel, amit teljesen váratlanul idéz fel benne valami. Lehet az egy festői kép, a víz nyújtotta csend vagy illat. Találunk néhány utalást későbbi regényeire, aminek gyökereit, ötlet morzsáit még a gyerekkorába vezeti vissza. Számomra Saramago ezzel a könyvvel még közvetlenebbé, közelebbivé vált. A Kicsi emlékek a regényeivel adnak teljes képet és életművet Saramagoról.

Virginia Woolf: Az évek

Virginia Wolf munkásságán belül mindenképpen "kilóg" a sorból Az évek című kötete, hiszen családregényről van szó. Három generáció életét mutatja be nagy vonalakban - kiemelve kizárólag azokat az éveket, amelyek az egyes szereplők szempontjából valamiért fontosnak tekinthetők.

Nehéz a fülszöveg után újat írni, mert kivételesen nagyon jól összeszedett az ismertető. A londoni élet változatosságát, az abban élők mindennapjait vetíti elénk Wolf a regényben. Különböző sorsok, különböző tragédiák, mindegyikből éppen annyi lett kiragadva, ami a későbbi jelenhez szükséges. A legrészletesebb rész a befejezés, a Jelen, amelyben aprólékosabban megfigyelhetjük, hogy miként változott összességében a világ a három generáció alatt; milyen ambíciók fűzik a felnőtt, érett fiatalokat; miből táplálkoznak lelkiekben az idős családtagok. Az időtlen idő nem feledteti el az olvasóval az egyik legszomorúbb tényt a visszafordíthatatlan öregedést és elmúlást.

"...így mintha a jelen pillanatot akarta volna befogni; ezt érezte; megragadni; teljesebbé és teljesebbé tenni, kitölteni a múlttal, a jelennel és a jövővel, míg ez a pillanat felfénylik majd, teljességgel, mélységes értettséggel."

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Ez volt az első könyv, amit Ferrante-től olvastam. Egy egyszerű, idilli képpel indít: kétgyermekes család, ahol az apa dolgozik az anya háztartásbeli, két gyermeküket közösen nevelik.

Derült égből villámcsapásként éri Olgát, hogy a férje elhagyja. Ferrante részletesen bemutatja, hogyan csúszik ki a főhős lába alól a talaj, miként esik darabokra az élete. Már-már az ideg-összeroppanás határán van, úgy tűnik a gyerekeit sem lesz képes ellátni, egész egyszerűen nem találja az utat a mindennapi élethez. Őszinte, néha durva képek következnek arról, hogyan keresi meg újra az utat önmagához, miként próbálja a romokból újra felépíteni az életét. Nagyon aprólékos lélekrajzot olvashatunk Olga vívódásáról és útkereséséről. Brutális őszinteségével mindenkit szembesít a kérdéssel: én mit tennénk a helyében?

PS. Személyes élménnyel még megrázóbb!

Weöres Sándor: Vers a pokolból

Eddig mindig élni szerettem
A kínszenvedést félretettem
És most hónapjaim nem nyitnak egy kicsiny ablakot
Ahol legalább képzeletben szabad vagyok
Nem tudom éveim vannak-e hátra
Vagy csak napjaim
De élni nem kívánok
Úgy szorongat a kín.
Körülfog és kibélel a depresszió
Gyorsan elpusztulnom az volna jó.
Az élőknek jó életet kívánok.

Karinthy Gábor: Szomorú ének

Nem kell az élet. Fáj a fénye
S a napok bús pergése és
Nem kell a napsugár s az alkony,
Az öröm és a szenvedés.

Vágyódások, haragok, álmok,
A vér tüze, eszményeim:
Elhagylak, élet, odahagylak.
Halálba kergetett a kín.

Nekem a nyári pompa gyász csak.
Lomb és madár a táj felett.
Fakón megy el a méla kertben
a lomha óra s esteleg.

Folyton elvágyom, útra egyre.
Sorsom kopár és régen ez...
Gyötrődöm, hol ülök, hol állok,
Elsenyvedek, a végem ez.

Letűnt a délután, a fáradt
És búcsúzik az esti fény...
Kietlen és sivár a lelkem
És meg akarok halni én.

Remény

"A sarokban szűköl és vágyódik a remény
Semmit sem kér csak elcsendesedve remél
Reméli a reményt mit soha el nem ér
Mert a remény a lét s léte semmit sem ér"
(Francesco Johano Festenoda)

Karinthy Gábor: Sírvers

Feje körül álmok csatáztak,
Betelni nem tudott velük.
Kövek közt hurcolták a vágyak,
A fel-felsíró hegedűk!

Szúrták a percek és az órák,
Ha ébredt és ha lefeküdt-
A hátán hordta koporsóját,
Megbotlott és belefeküdt.

Morrigan Ramone : Miért fáj?

Miért fáj?
Úgy érzem, hogy ezer sebből vérzek,
de egyet sem látok, ha magamra nézek.
Mi ez az érzés?
Amit bárhonnan küldve is érzek,
pedig okozói hozzám sosem érnek.
Hol érzem ezt?
Centruma nincs a testemben ennek,
és mégis úgy mondjuk: fáj. Félek. Reszketek.
Mi ez az érzés?
Hol ered? Hogy terjed? Feleljetek!
Szabadulni képesek-e az emberek?
Miért fáj...?.

V. Woolf: Saját szoba...

...Egy könyv feküdt mellettem, és meglehetős ötletszerűen Tennysonra lapoztam. Íme, hogy énekelt Tennyson:

Kapumra golgotavirág könnye
cseppent le fényesen:
jön, jön a gerle, a drága, a várt,
jön, jön a sorsom, az életem.
Piros rózsa rikolt: "Jön hamarost",
sír a fehér: "Késik nagyon",
"Hallom", a szarkaláb riadoz,
"Várom", sóhajt a liliom. (...)

Kosztolányi Dezső: Már megtanultam

Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.

Csak oly unott ne volna minden,
a jó, a rossz, amit a sors hoz.
Ennen-sebem is úgy tekintem,
akár egy esetét az orvos.

Mindazt, mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el a fiadnak.