Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

A könyv olvasása során többször eszembe jutott Susan Sontag: A betegség mint metafora című könyve, amely kifejezetten a rákos betegekről szól. Mindjárt a kezdő oldalon egy megszívlelendő gondolattal kezd: "A betegség az élet sötét oldala, a kínosabbik; a terhesebb állampolgárság. Ugyanis minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára az egészség és a betegség birodalmának. Bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb- utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjünk a másik királyság állampolgárának a szerepébe."
Szolzsenyicin Rákosztály című műve többszörösen igazzá teszi – számomra – ezt a gondolatot.

Első szinten: a betegség nem válogat. Bármikor, bárkit érhet olyan váratlan kórság, amely esetlegesen az egész életét átformálja. Ahogy Sontag mondja, ezt az útlevelet senki nem kérte. Nem kérte a káder tisztviselő, a geológus tanonc, a lágerből szabadult Oleg és senki más, akik a 13. osztályán a férfi kórteremben megfordulnak.

Második szinten: a betegség folyamán egyenlővé válunk, csak a milyensége tesz különbséget közöttünk. Minden ellenségeskedés elül előbb vagy utóbb, mert a fájdalom úgyanúgy sújt le mindenkire, a kezelések ugyanúgy igénybe vesznek mindenkit és a kimenetelben sincs különbség: nem az dönt a gyógyulásban, hogy honnan jöttünk, hanem az, hogy a szervezetünk mire képes. De bben a döntő harcban mindenki egyformán fél, szenved, átkozódik vagy éppen imádkozik.
(Érdekesség, hogy nem a káder kap lehetőséget a hosszabb életre, gyógyulásra, hanem Oleg.)

A harmadik szint már egy kicsit a mai Magyarország egészségügyi helyzetéről is szól: túlterhelt orvosok, személytelenné váló orvos-beteg kapcsolatok, megelőzés, időbeni felismerés helyett a kétes gyógyulás lehetősége. A gyógyulás elérhetetlensége, amikor nincs pénze a betegnek kiváltani a szükséges gyógyszereket. A teljesítmény adminisztratív igazolása mindennél fontosabb kritérium (lásd statisztikák).

Szolzsenyicin személyes tapasztalatait beleszőve hihetetlen pontossággal írja le a Rákosztályban folyó életet; világos képet nyújt a Szovjetúnió 1955-ös évének társadalmáról, az emberek közötti különbségekről, miközben a mindenki egyenlő jelszava alatt menetelnek.
Nagyon megszerettem ezt a könyvet, ha tudom megveszem és mindig a polcomon szeretném tudni!