Oldalak

2010. szeptember 4., szombat

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél


Amint azt a cím is mutatja Anglia két eltérő fejlődésű területének ellentéte adja a történet alapját. A kialakuló ellentét egy déli család (ahol még az arisztokratikus szellem és udvartartás a jellemző) és egy északi család között (itt a kialakuló gyárváros a jellemző, a kapitalista szellem az irányadó) érlelődik. A konfliktusok egy jelentős része ki nem mondott gondolatokból, feltételezésekből, illetve a déli lány tartózkodó, déli magatartásából fakad.

Ami a regény pozitívuma, hogy reális képet kapunk az egymás mellett élő és ható múlt és jelen problémáiról, a kapitalista rendszer kialakulásásnak nehézségeiről, társadalmi megítéléséről.

A regény számomra nehézkesnek tűnt (lehet, hogy rossz paszban vettem kézbe), a konliktusok bonyolítása már egy kicsit sok volt helyenként. A közel 50 fejezetből álló regénynek csak az utolsó fejezete hozta meg a várt változást, így a befejezés nekem egy kicsit összecsapottnak tűnik . Ennek ellenére nem bántam meg, hogy kitartottam az olvasása mellett, így utólag még azon is eltöprengtem, hogy a pontjait felemelem egy négyesre, de meghagyom érvényesülni az első benyomásomat.

3,5/5
könyvtári példány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése